Böngészőket támogatunk, nem őskövületeket. Kérjük, frissítse a böngészőjét, ha rendesen szeretné látni a weboldal tartalmát.

VÉGFELHASZNÁLÓI LICENCSZERZŐDÉS

1.12. verzió (Módosítva: 2020. június 1.)

Végfelhasználói licencszerződés

Kérjük, az alábbiakban meghatározott Megoldás használata előtt olvassa el figyelmesen a jelen Végfelhasználói licencszerződés („Szerződés”) feltételeit. Ez egy jogilag kötelező érvényű szerződés. Amennyiben elektronikus úton hozzájárulását adja, illetve telepíti vagy felhasználja a Megoldást, azzal a saját nevében, valamint az Ön által képviselt, illetve azon szervezet vagy természetes személy – akinek/amelynek az Eszköze számára Ön a Megoldást megvásárolja – nevében elfogadja a jelen Szerződésben foglalt valamennyi feltételt (együttesen „Ön”). Ha Ön nem ért egyet a jelen Szerződés feltételeivel, akkor ne folytassa a telepítési folyamatot, ne használja a Megoldást, valamint törölje vagy semmisítse meg a Megoldásnak az Ön tulajdonában lévő vagy az Ön ellenőrzése alá eső összes másolatát.

A jelen Szerződés bizonyos szoftverek („Szoftver”), szolgáltatások vagy hardver és a kapcsolódó firmware – beleértve azok bármely olyan Frissítését is (külön-külön: „Megoldás”), amelyek vonatkozásában Ön a jelen Szerződést elfogadja –, valamint az azokhoz tartozó bármely Dokumentáció Ön általi használatára vonatkozik. A jelen Szerződésben, a „Forgalmazó” az itt meghatározott szervezetet jelenti, amely az Ön számára a Megoldást biztosítja; a „Dokumentáció” a Megoldással együtt biztosított használati útmutatót és utasításokat jelenti; továbbá az „Alkalmazandó feltételek” együttesen jelentik az Előfizetési időszakot, valamint az Eszközök típusát, az Engedélyezett eszközök számát, azon további tranzakciós kikötéseket, feltételeket és dokumentumokat, amelyeket Ön elfogadott, amikor megvásárolta a Megoldást (ideértve az értékesítési feltételeket is), továbbá bármely forgalmazási szerződést, viszonteladói szerződést, partnerségi megállapodást, illetve Ön és a Forgalmazó, illetve a Forgalmazói Csoport más tagja között létrejött egyéb szerződést, valamint a 2. szakaszban és a Dokumentációban ismertetett egyéb korlátozásokat.

Vegye figyelembe, hogy a jelen Szerződés két részből áll. A jelen Szerződés 112. szakasza az összes Megoldásra vonatkozik, beleértve az alább felsoroltakat is. A 13. szakasz további feltételeket határoz meg az egyedi Megoldásokra vagy a Megoldások kategóriáira, beleértve a Harmadik fél Szoftvereit, Szolgáltatásait és egyéb Termékeit (13.1 szakasz); a Menedzselt szolgáltató licenceket (13.2. szakasz); a Böngészőtakarítót (13.3 szakasz); a WiFi keresőt (13.4. szakasz); az Avast Family Space-t (Star Guard Family, Vodafone Family Protect és WINDTRE Family Protect néven is forgalmazott) (13.5. szakasz); a Mobil alkalmazásokat (13.6. szakasz); a Technikusi kiadást (13.7. szakasz); a Biztosítási programot (13.8. szakasz); a Prémium technikai támogatást (13.9. szakasz); a Távoli hozzáférést; a Támogató szoftvert (13.10. szakasz); az Avast illesztőprogram-frissítőt (13.11. szakasz), az Avast Secure Web Gateway-t vagy az Avast Secure Internet Gateway-t (13.12. szakasz), egyes HMA szolgáltatásokat (13.13. szakasz), a gyártó virtuális magánhálózati megoldásait (13.14. szakasz), az bármely hardverkulcsot vagy eszközt, amelyet az Avast az előfizetés részeként biztosít Önnek (13.15. szakasz) és a mobil fenyegetés intelligencia platformját (13.16. szakasz). A jelen Szerződés hatályon kívül helyez és felvált minden más, a Megoldás korábbi verzióival kapcsolatban korábban kötött szerződést.

A Forgalmazó bármikor módosíthatja a jelen Szerződést a Szerződésben ismertetett, megfelelő értesítés biztosításával, és bármely érintett Megoldás az értesítést követő 30 napot meghaladó további használata a jelen Szerződés módosításának elfogadásaként lesz értelmezve. A Forgalmazó a korábban megvásárolt bármely érintett Megoldás további használatának feltételeként megkövetelheti a módosított Szerződés elfogadását. Amennyiben nem fogadja el a módosított Szerződést, a Forgalmazó felfüggesztheti az ilyen érintett Megoldások Ön általi használatát, és ebben az esetben Ön az itt. foglalt utasításokat követve igényelheti az előfizetési díjnak az Előfizetési időtartam le nem járt és fel nem használt részére arányosított része visszatérítését.

1. Licenc

A Forgalmazó nem kizárólagos licencet biztosít Önnek a Megoldás és a Dokumentáció használatára a Vonatkozó Feltételekben jelzett megállapított időtartamra, beleértve a megállapított időszak bármely kiegészítését és hosszabbítását (az „Előfizetési időtartam”), feltéve, hogy elfogadja a jelen Szerződés feltételeit.

2. A Megoldás engedélyezett használata

2.1. A Megoldást legfeljebb a megállapított számú (az „Engedélyezett Eszközök Száma”) mobiltelefonon, okostelefonon, táblagépen, hálózati mobileszközön és más mobileszközön (külön-külön: „Mobileszköz”), személyi számítógépen, internethez csatlakoztatott eszközökön vagy más, a Megoldással kompatibilis eszközön (külön-külön – beleértve a Mobileszközöket is: „Eszköz”), kizárólagosan a Vonatkozó Feltételekben foglaltak szerint használhatja:

2.1.1. Ön, illetve kapcsolt vállalkozásai (az Önt irányító, az Ön által irányított, vagy azon szervezetek, amelyek Önnel együtt közös irányítás alá esnek) belső üzleti célokra abban az esetben, ha a Megoldásokat a Forgalmazó vállalati, kereskedelmi vagy üzleti célokra (külön-külön: „Üzleti Megoldás”) kínálja. Amennyiben ilyen formában valósul meg egy Üzleti Megoldás használata, Ön felel azért, hogy kapcsolt vállalkozásai betartsák a jelen Szerződésben foglaltakat, és a kapcsolt vállalkozásai szerződésszegése esetén felelősséget vállal a szerződésszegésért. A Forgalmazó a jelen Szerződés hatálya alá eső bármely kötelezettsége kizárólag Ön felé érvényes, és nem azon kapcsolt vállalkozásai felé, amelyek a jelen Szerződés feltételei értelmében az Üzleti Megoldást használják.

2.1.2. Minden más Megoldás esetében, ideértve az Avast Free Antivirus-t, az AVG Free Antivirus-t, a CCleaner Free-t és minden más Megoldást, amely vonatkozásában Önnek nem kell előfizetési vagy más díjat fizetnie, hogy megszerezze a Megoldást vagy hogy a Megoldást a próbaidőszak után tovább használhassa (egyenként: „Fogyasztói Megoldás”), magánszemélyként vagy annak háztartásába tartozó személyként, személyes, nem kereskedelmi célokból. A tévedések elkerülése végett, a Fogyasztói Megoldást nem biztosítjuk, illetve használatát nem engedélyezzük az alábbi célokra: (i) természetes személyek számára kereskedelmi célokra; illetve (ii) üzleti vállalkozások, vállalatok, állami szervek, civil szervezetek, illetve egyéb nonprofit szervezetek vagy oktatási intézmények számára.

2.2. Ön egy biztonsági másolatot készíthet a Szoftverről.

2.3. Feltéve, hogy a Megoldás konfigurálva van hálózati használatra, a Megoldást egy vagy több fájlkiszolgálón vagy virtuális gépen, egyetlen helyi hálózaton való használatra az alábbi célok közül csak egy (és egynél nem több) érdekében használhatja:

2.3.1. A Szoftver állandó telepítése érdekében merevlemezekre vagy egyéb tárolóeszközökre az Engedélyezett Eszközök Számáig; vagy

2.3.2. a Megoldás egyetlen ilyen helyi hálózaton való használata érdekében, feltéve, hogy a Megoldást használó különböző Eszközök száma nem haladja meg az Engedélyezett Eszközök Számát; vagy

2.3.3. amennyiben a Vonatkozó Feltételek feljogosítják a Megoldás MSP-szolgáltatások biztosításában való használatára, a Megoldás a 13.2. szakasznak megfelelő használata érdekében.

2.4. A MEGOLDÁS ÖN ÁLTAL TÖRTÉNŐ, A JELEN SZERZŐDÉS 2. SZAKASZÁBAN MEGENGEDETTEKTŐL ELTÉRŐ HASZNÁLATA, VALAMINT A MEGOLDÁS TOVÁBBÉRTÉKESÍTÉSE VAGY TERJESZTÉSE A JELEN SZERZŐDÉS, ILLETVE A VONATKOZÓ SZERZŐI JOGI JOGSZABÁLYOK MEGSÉRTÉSÉNEK MINŐSÜL.

3. frissítések

A Forgalmazó az Előfizetési időtartam során időről időre – az Ön külön engedélye vagy hozzájárulása nélkül – szoftverfrissítéseket, frissítéseket vagy helyettesítéseket telepíthet bármely Megoldáshoz („Frissítés”), és az ilyen telepítések következtében előfordulhat, hogy a Frissítés telepítésének vagy aktiválásának befejezéséig Ön nem tudja használni a vonatkozó Megoldást vagy Eszközt (vagy az Eszköz bizonyos funkcióit). A jelen Szerződés alapján minden egyes Frissítés minden szempontból a Megoldás részének minősül. A Frissítésekbe beletartozhat a Megoldás által kínált bármely adott szolgáltatás vagy funkció hozzáadása és eltávolítása, illetve annak teljes cseréje, továbbá a Forgalmazó a frissített Megoldás tartalmát, illetve szolgáltatásait és funkcióit saját belátása szerint szabja meg. A Forgalmazó nem köteles Önnek felajánlani a Frissítések elutasítását vagy késleltetését, azonban, lehetséges, hogy abban az esetben élvezheti a Megoldás által nyújtott összes előnyt, ha letölti és engedélyezi az összes rendelkezésre álló Frissítés telepítését vagy aktiválását. Az összes Frissítés elfogadásáig és telepítéséig vagy aktiválásáig a Forgalmazó leállíthatja a támogatás biztosítását egy adott Megoldáshoz. A Forgalmazó saját belátása szerint határozza meg, hogy mikor szükséges egy Frissítés, illetve, hogy szükséges-e, és nem kötelezett Frissítéseket elérhetővé tenni az Ön számára. A Forgalmazó saját belátása szerint leállíthatja a legfrissebb verziótól eltérő Megoldások Frissítéseinek biztosítását, vagy a Megoldás bármilyen operációs rendszerrel, levelezőprogrammal, böngészőprogrammal és egyéb, a Megoldással együttműködő szoftverekkel való használatát támogató Frissítések biztosítását.

4. Tulajdonjogok

4.1. A Megoldás és a Dokumentáció a Forgalmazó szellemi tulajdona, amelyet a vonatkozó szerzői jogok, nemzetközi egyezmények rendelkezései, valamint a Megoldás használati országának egyéb vonatkozó jogszabályai védenek. Bármely Szoftver és firmware felépítése, szerkezete és számítógépes kódja a Forgalmazó értékes üzleti titkának és bizalmas információjának minősül. Amennyiben bármilyen megjegyzéseket vagy javaslatokat biztosít a Megoldással kapcsolatban a Forgalmazónak, azzal biztosítja a jogot és licencet a Forgalmazó részére, hogy megtartsa és bármilyen célra felhasználja bármelyik ilyen megjegyzést vagy javaslatot a jelenlegi vagy jövőbeli termékeihez vagy szolgáltatásaihoz az Önnek biztosított bármilyen ellenszolgáltatás nélkül, valamint ennek a megőrzésnek vagy felhasználásnak az Ön általi jóváhagyása nélkül.

4.2. Hacsak a jelen Szerződésben nincs külön rögzítve, a Megoldás Ön általi birtoklása vagy használata semmilyen jogot vagy jogcímet nem ad Önnek a Megoldással vagy a Dokumentációval kapcsolatos bármilyen szellemi tulajdonjogra. A Megoldással és a Dokumentációval kapcsolatos összes jogot, beleértve az összes kapcsolódó szerzői jogot, szabadalmat, üzleti titokhoz való jogot, védjegyet és egyéb szellemi tulajdonjogot a Forgalmazó birtokolja.

5. Korlátozások

5.1. Nem másolhatja vagy használhatja a Megoldást vagy a Dokumentációt a jelen Szerződés 2. szakaszának rendelkezéseitől eltérően. Ön a saját és mások nevében is vállalja, hogy:

5.1.1. nem használja a Forgalmazó által a Megoldással kapcsolatban nyújtott engedélyezési kódot, licencszámot, felhasználónév/jelszó kombinációt, illetve más aktiválási kódot vagy számot („Aktiválási Kód”) a Vonatkozó Feltételekben meghatározott, illetve attól nagyobb számú Eszközön;

5.1.2. nem fedi fel az Aktiválási Kódot a Forgalmazón, illetve a Forgalmazó kijelölt képviselőin kívül más fél részére;

5.1.3. hacsak a jogszabály kifejezetten nem engedélyezi: (i) a Megoldással, illetve a Megoldás bármely részével kapcsolatban nem alkalmaz visszamodellezést, kódvisszafejtést, átalakítást, visszaállítást, transzformációt vagy adatkinyerést (ideértve bármely kapcsolódó (a lentiek szerint meghatározott) Rosszindulatú Kód ismertetőjegyét és azok felderítési eljárását); illetve (ii) nem változtatja meg, nem módosítja és más módon sem alakítja át a Megoldást (ideértve bármely kapcsolódó Rosszindulatú Kód ismertetőjegyét és azok felderítési eljárását). “Rosszindulatú Kód”: minden olyan kód, funkció, rutin vagy eszköz, amelyet automatikusan vagy egy adott esemény felmerülésére, vagy egy adott tevékenység Ön általi elvégzésére vagy elmulasztására, vagy bármely személy vagy szervezet irányában vagy irányítására hoztak létre vagy terveztek, az alábbiak érdekében: (a) bármely szoftver, szolgáltatás, eszköz, tulajdon, hálózat vagy adat működésének megzavarása; (b) szoftver, szolgáltatás, eszköz, tulajdon, hálózat vagy adatok megsemmisítése, megváltoztatása, törlése, károsítása vagy a működés más módon való megzavarása vagy megrongálódása; vagy (c) annak lehetővé tétele, hogy bármely személy vagy szervezet hozzáférjen, irányítson, megsemmisítsen, megváltoztasson, töröljön, megkárosítson vagy más módon megzavarjon vagy megrongáljon bármely szoftvert, szolgáltatást, eszközt, vagyont, hálózatot vagy adatot, illetve ezek bármely részét; illetve bármilyen számítógépes vírus, féreg, csapdaajtó, hátsó ajtó, időzített bomba, rosszindulatú program vagy olyan mechanizmus, mint például a szoftverzár vagy a jelszavas ellenőrzési eljárás, a CPU sorozatszámának ellenőrzése, az időfüggőség vagy bármely más kód, (beleértve a Java-kisalkalmazásokat, az ActiveX-vezérlőket, a szkriptnyelveket, a böngésző-bővítményeket vagy a nyomtatott tartalmat);

5.1.4. hacsak ezt nem engedélyezi forgalmazási szerződés, viszonteladói szerződés, illetve az Ön és a Forgalmazó, illetve a Forgalmazó Csoport más tagja között létrejött egyéb szerződés, a Megoldást nem hozhatja nyilvánosságra, értékesítheti újra, forgalmazhatja, sugározhatja, adhatja át, kommunikálhatja, továbbíthatja, helyeztetheti zálog alá, adhatja bérbe, oszthatja meg, illetve nem adhatja allicencbe;

5.1.5. hacsak ezt a jelen Szerződés (ideértve a 13.2., 13.5. és a 13.7. szakaszokat), a Vonatkozó Feltételek, illetve az Ön és a Forgalmazó, illetve Forgalmazói Csoport bármely más tagja között létrejött bármely szerződés kifejezetten nem engedélyezi, nem használhatja a Megoldást valamely harmadik fél létesítményének irányítására, illetve nem adhat hozzáférést vagy használati jogosultságot a Megoldáshoz egyetlen szolgáltatási irodában, megosztott használat keretében, előfizetési szolgáltatás, vagy alkalmazási szolgáltató részére, illetve egyéb hasonló alapon sem;

5.1.6. nem használhatja fel a Megoldást valamely, a Megoldás versenytársának minősülő termék vagy szolgáltatás nyújtásához vagy fejlesztéséhez;

5.1.7. nem használhatja, illetve nem kísérelheti meg a Megoldás használatát az alábbi célokra: (i) olyan információk, adatok vagy anyagok feltöltése, letöltése, streamelése, továbbítása, másolása vagy tárolása, illetve valamely tevékenység megkezdése vagy abban való részvétel, amely: (A) esetlegesen sértheti valamely harmadik fél szellemi tulajdonjogait vagy egyéb jogosultságait; (B) jogellenes, veszélyes, fenyegető, sértő, gyalázkodó, illetve más módon kifogásolható anyagot foglalhat magában; (C) megkárosíthat másokat, illetve kísérletet tehet mások megkárosítására; (D) esetlegesen olyan magatartásra ösztönözhet, illetve olyan magatartáshoz vezethet, amely jogellenes, veszélyes, fenyegető, sértő, zaklató, károkozó, gyalázkodó, rágalmazó, vulgáris, obszcén, magánéletet sértő, gyűlölködő, illetve faji, etnikai, vallási vagy szexuális alapon megkülönböztető, illetve más módon kifogásolható; (E) illegális tevékenységeket ösztönöz, illetve erre vonatkozó utasításokat ad, valamely csoporttal vagy egyénnel szemben fizikai károkozásra vagy testi sértésre buzdít, illetve az állatkínzás bármely formájára ösztönöz; (F) csalárd módon eljár valamely személy vagy szervezet nevében, illetve más módon elferdíti az Ön és valamely személy vagy szervezet között fennálló kapcsolatot; illetve (G) elősegít bármely csalást, megtévesztést vagy lopást; vagy (H) valamely tulajdonban, Eszközökben, szoftverekben, szolgáltatásokban, hálózatokban vagy adatokban kárt okoz, azokat letiltja vagy működésüket akadályozza, illetve azokhoz jogosulatlan hozzáférést szerez vagy ilyenre kísérletet tesz, azokat átveszi, felhasználja, lemásolja, megváltoztatja, illetve megsemmisíti bármely eljárás alkalmazásával, ideértve a hackelést, adathalászatot, átverést, valamint kísérletet tesz bármely tűzfal, jelszóvédelem, illetve egyéb információbiztonsági védelem vagy bármilyen jellegű ellenőrzés megkerülésére vagy áthidalására; (ii) bármilyen módon megszegi valamely vonatkozó helyi, nemzeti vagy nemzetközi jogszabályt vagy előírást; (iii) meghamisítja a fejléceket, illetve más módon manipulálja az azonosítókat, hogy elfedje a Megoldás alkalmazásával továbbított bármely tartalom származási helyét; (iv) bármely kéretlen vagy jogosulatlan hirdetést, promóciós anyagot, „levélszemetet”, „spamet”, „levélláncot” vagy „piramisjátékot” tölt fel, posztol, e-mailben elküld, illetve más módon továbbít; illetve (v) az adatvédelmi érintett tudta és kifejezett hozzájárulása nélkül személyes adatgyűjtést és -tárolást végez;

5.1.8. nem károsíthatja, tilthatja le vagy akadályozhatja a Megoldás működését, illetve nem szerezhet vagy nem tehet kísérletet jogosulatlan hozzáférés megszerzésére a Megoldáshoz, bármely tulajdonhoz, Eszközökhöz, szoftverekhez, szolgáltatásokhoz, hálózatokhoz vagy adatokhoz, amelyek kapcsolódnak, illetve átjárhatósággal rendelkeznek ezen Megoldáshoz, illetve a Megoldáson keresztül bármely módon elérhető vagy továbbított bármely tartalomhoz, tárolt adathoz, ideértve a hackelést, adathalászatot, átverést, illetve kísérletet tesz bármely tűzfal, jelszóvédelem vagy egyéb információbiztonsági védelem vagy bármely jellegű ellenőrzés megkerülésére vagy áthidalására;

5.1.9. a Forgalmazó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem tesztelheti vagy nem biztosíthat referenciamutatókat a Megoldásra vonatkozóan, illetve nem teheti közzé vagy nem hozhatja nyilvánosságra ezen tesztelési vagy referenciaeredményeket; illetve

5.1.10. a Megoldás másolatainak ellenőrzési eljárásait nem kerülheti meg vagy hidalhatja át, nem tehet azok megkerülésére vagy áthidalására kísérletet, illetve nem adhat engedélyt vagy nem segédkezhet harmadik félnek azok megkerülésében vagy áthidalásában; illetve

5.1.11. nem szegheti meg a Forgalmazó által elfogadott, a Megoldásai elfogadható használatára vonatkozó szabályzatot (az „Elfogadható használatról szóló szabályzat”), amelyet itt olvashat el. Amennyiben ellentmondás merül fel a jelen Szerződés és az Elfogadható használatról szóló szabályzat között, a szigorúbb rendelkezés élvez elsőbbséget.

5.2. Egyes Megoldások esetleg rendszergazdai jogosultságokat adnak Önnek vagy egy másik felhasználónak, ami többek között lehetővé teheti a rendszergazdának az Eszközök és/vagy a más Eszközökre telepített Megoldások állapotának megfigyelését, beleértve például az Előfizetési időtartam állapotát, valamint a Megoldással kapcsolatos üzeneteket és a Frissítéseket. Ön kijelenti és szavatolja, hogy az ilyen rendszergazdai jogosultságokat kizárólag azon Eszközökkel és Megoldásokkal kapcsolatban fogja alkalmazni, amelyekre megfelelően felhatalmazást kapott, és más célból nem. Emellett kijelenti és szavatolja a Forgalmazónak: (i) hogy rendelkezik a szükséges felhatalmazással a jelen Szerződés elfogadásához és a Megoldásnak az Eszközökön való telepítéséhez és/vagy használatához a felügyelt Eszközök bármely tulajdonosa és felhasználója nevében; valamint (ii) hogy a jelen Szerződés rendelkezéseit: (A) az érintett felügyelt Eszközök bármely ilyen tulajdonosa és felhasználója és (B) a maga nevében elfogadja.

5.3. Egyes Megoldások lehetővé tehetik más forrásokból előállított vagy beszerzett tartalmak („Felhasználói Tartalmak”).”) közzétételét vagy másokkal való nyilvános megosztását. Ön rendelkezik a Megoldáson keresztül Ön által közzétett vagy megosztott Felhasználói Tartalomra a vonatkozó jogszabályok által biztosított valamennyi meglévő szellemi tulajdonjoggal, amelyre a jelen Szerződésben foglalt jogok, licencek és egyéb feltételek vonatkoznak, beleértve a másoknak a bármely használt vagy módosított Felhasználói Tartalomhoz fűződő jogait. A Forgalmazói Csoport minden tagja számára nem kizárólagos, korlátozás és feltétel nélküli, korlátlan, az egész világra érvényes, visszavonhatatlan, örökös és jogdíjmentes jogot és licencet biztosít, hogy kizárólag a Megoldások Szerződésben foglaltak szerinti biztosításának céljából a valamely Megoldáson keresztül Ön által közzétett vagy megosztott Felhasználói Tartalmait (és az azokból származtatható munkákat) részben vagy egészben felhasználja, lemásolja, rögzítse, terjessze, reprodukálja, nyilvánosságra hozza, eladja, továbbértékesítse, továbblicencelje (több szinten keresztül), módosítsa, átalakítsa, nyilvánosan megjelenítse, átruházza, közzétegye, sugározza, lefordítsa, más munkák alapjaként használja vagy bármilyen módon felhasználja. Minden alkalommal, amikor Felhasználói Tartalmakat tesz közzé vagy oszt meg, a Forgalmazói Csoport minden tagja számára kijelenti és szavatolja, hogy az Ön életkora eléri a tartózkodási helye szerinti országban vagy joghatóságban érvényes nagykorúsági határt, illetve szülője vagy törvényes gyámja annak a fiatalkorúnak – vagy rendelkezik az érintett fiatalkorú szülőjének vagy törvényes gyámjának minden szükséges hozzájárulásával –, aki szerepel a közzétett vagy megosztott Felhasználói Tartalmakban, vagy közreműködött abban, valamint az adott Felhasználói Tartalmakhoz kapcsolódóan: (i) Ön a Felhasználói Tartalmak kizárólagos szerzője és szellemi tulajdonosa, vagy törvényes joga van a Felhasználói Tartalmak közzétételére vagy megosztására, valamint a jelen 5.3. szakaszban a felhasználásra vonatkozóan leírt jogoknak a Forgalmazói Csoport bármely tagja számára való biztosítására anélkül, hogy ezzel a Forgalmazó Csoport tagjaira kötelezettséget róna bármely harmadik féltől származó hozzájárulás beszerzésére, vagy bármilyen kötelezettséget vagy felelősséget róna a Forgalmazói Csoport tagjaira; (ii) a Felhasználói Tartalmak pontosak; (iii) a Felhasználói Tartalmak nem sértik, és a jelen Szerződésben a Forgalmazói Csoport egyes tagjai számára biztosított használat és felhasználás nem fogja sérteni bármely harmadik fél bármilyen szellemi tulajdonát vagy egyéb jogát; illetve (iv) a Felhasználói Tartalmak nem szegik meg a jelen Szerződést, és nem okoznak sérülést vagy kárt semmilyen személynek.

6. Korlátozott szavatosság; jogi nyilatkozat és a felelősség kizárása

6.1. A jelen 6. szakasz fennmaradó része alapján a Forgalmazó garantálja, hogy a Megoldás alapjaiban a Dokumentációnak megfelelően fog működni vagy lesz működtetve a Megoldás kezdeti beszerzését követő 30 napos időszak során. Szavatossági igény benyújtásához követnie kell az attól a forrástól kapott utasításokat, akitől a Megoldást beszerezte. Ha a Megoldás alapjaiban nem a Dokumentációnak megfelelően működik, a Forgalmazói Csoport egyes tagjai, valamint az egyes Forgalmazói Partnerek teljes és kizárólagos felelőssége, illetve az Ön kizárólagos jogorvoslati lehetősége az ilyen szavatossággal kapcsolatban – a Forgalmazó belátása szerint – az alábbiakra korlátozódik: (i) a Megoldás kicserélése; vagy (ii) a Megoldás visszaadása és a megfizetett előfizetési díj az Előfizetési időtartam le nem járt és fel nem használt részére arányosított részének visszatéríttetése. A jelen szavatosság csak az eredetileg átadott Megoldásra vonatkozik, a következőkre nem: (i) bármely Frissítésre; vagy (ii) bármely olyan hibára, amelyeket a Megoldás: (A) nem a Forgalmazó által biztosított szoftverekkel, hardverekkel vagy egyéb anyagokkal, vagy (B) a Forgalmazó Dokumentációban lefektetett követelményeinek nem megfelelő Eszközökkel, szoftverekkel és egyéb anyagokkal való kombinációja, működtetése vagy használata okoz.

6.2. A JELEN SZERZŐDÉS 6.1. SZAKASZÁBAN FOGLALTAK KIVÉTELÉVEL A FORGALMAZÓI CSOPORT TAGJAI ÉS A FORGALMAZÓI PARTNEREK NEM GARANTÁLJÁK A MEGOLDÁS VAGY A DOKUMENTÁCIÓ HASZNÁLATÁVAL ELÉRHETŐ MŰKÖDÉST VAGY EREDMÉNYEKET. A JELEN SZERZŐDÉS 6.1. SZAKASZÁBAN FOGLALTAK KIVÉTELÉVEL A MEGOLDÁS „JELENLEGI ÁLLAPOTÁBAN” BOCSÁTJUK RENDELKEZÉSRE, ÉS A FORGALMAZÓI CSOPORT TAGJAI ÉS A FORGALMAZÓI PARTNEREK KIFEJEZETT VAGY VÉLELMEZETT SZAVATOSSÁGOT VAGY FELTÉTELEKET NEM VÁLLALNAK, ILLETVE – A JOGSZABÁLYOK ÁLTAL LEHETŐVÉ TETT MAXIMÁLIS MÉRTÉKBEN – NEM VÁLLALNAK SEMMILYEN JOGSZABÁLYON, SZOKÁSJOGON, JOGÉRTELMEZÉSEN VAGY JOGELVEN ALAPULÓ SZAVATOSSÁGOT VAGY FELTÉTELT, BELEÉRTVE A HARMADIK FELEK JOGAIRA VONATKOZÓ JOGBITORLÁS-MENTESSÉGGEL, JOGCÍMEKKEL, ELADHATÓSÁGGAL, MEGFELELŐ MINŐSÉGGEL VAGY BÁRMILYEN ADOTT CÉLRA TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLHATÓSÁGGAL KAPCSOLATOS VÉLELMEZETT SZAVATOSSÁGOT VAGY FELTÉTELEKET. A FORGALMAZÓ NEM SZAVATOLJA, HOGY AZ EGYES MEGOLDÁSOK MŰKÖDÉSÉBEN NEM KELETKEZHET ZAVAR VAGY HIBA, HOGY AZ EGYES MEGOLDÁSOK MEGFELELŐEN MŰKÖDNEK BÁRMELY ADOTT ESZKÖZÖN VAGY BÁRMELY HARDVER- ÉS/VAGY SZOFTVERKONFIGURÁCIÓN, ILLETVE HOGY AZ EGYES MEGOLDÁSOK TÖKÉLETES VÉDELMET NYÚJTANAK ÉS GARANTÁLJÁK AZ INTERNETEN TÁROLT VAGY TOVÁBBÍTOTT ADATOK, INFORMÁCIÓK VAGY TARTALMAK SÉRTETLENSÉGÉT.

6.3. A JELEN SZERZŐDÉS BÁRMELY MÁS RENDELKEZÉSE ELLENÉRE BÁRMELY, AZ ÖN SZÁMÁRA DÍJ NÉLKÜL NYÚJTOTT MEGOLDÁST (BELEÉRTVE AZ „INGYENES”, „PRÓBAVERZIÓS” VAGY „BÉTAVERZIÓS” MEGOLDÁSOKAT) „JELENLEGI ÁLLAPOTBAN”, „MINDEN HIBÁJUKKAL” ÉS „A RENDELKEZÉSRE BOCSÁTOTTAK SZERINT”, BÁRMILYEN JÓTÁLLÁS ÉS A FORGALMAZÓ TÁMOGATÁSA VAGY EGYÉB SZOLGÁLTATÁSAI NÉLKÜL BIZTOSÍTJUK.

6.4. AMENNYIBEN A JOGSZABÁLYOK MEGENGEDIK, OKTÓL VAGY FELELŐSSÉGI SZABÁLYTÓL FÜGGETLENÜL A FORGALMAZÓ VAGY BÁRMELY VÁLLALAT, AMELY IRÁNYÍTJA A FORGALMAZÓT, ANNAK IRÁNYÍTÁSA ALATT ÁLL, VAGY AZZAL EGYÜTT TARTOZIK MÁS IRÁNYÍTÁSA ALÁ (ÖSSZEFOGLALÓAN: „FORGALMAZÓI CSOPORT”), ILLETVE ANNAK MEGBÍZOTTAI, LICENCTULAJDONOSAI, KÉPVISELŐI, BESZÁLLÍTÓI, DISZTRIBÚTORAI, VISZONTELADÓI, VALAMINT A VEZETÉK NÉLKÜLI SZOLGÁLTATÓK, AMELYEK HÁLÓZATÁN VAGY RENDSZEREIN KERESZTÜL BÁRMELY MEGOLDÁS BIZTOSÍTÁSA TÖRTÉNIK, ILLETVE A FORGALMAZÓI CSOPORT BÁRMELY TAGJÁNAK EGYÉB ÜZLETI PARTNEREI (ÖSSZEFOGLALÓAN: „FORGALMAZÓI PARTNEREK”) NEM TARTOZNAK SEMMILYEN FELELŐSSÉGGEL ÖNNEL VAGY HARMADIK FELEKKEL SZEMBEN A KÖVETKEZŐKÉRT:

6.4.1. BÁRMILYEN KÖZVETETT, KÖVETKEZMÉNYES, VÉLETLEN, BÜNTETŐ, SPECIÁLIS VAGY PÉLDAÉRTÉKŰ KÁRTÉRÍTÉS ÉS VESZTESÉG, ANNAK OKÁTÓL VAGY ELMÉLETI HÁTTERÉTŐL FÜGGETLENÜL;

6.4.2. AZ ÜZLETI EREDMÉNYEK, HASZON VAGY BEVÉTEL ELMARADÁSA, A SZEMÉLYES ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA KERÜLÉSE, AZ ESZKÖZÖK VAGY MEGOLDÁSOK (BELEÉRTVE A MEGOLDÁST) HASZNÁLHATATLANSÁGA, A FELESLEGES KIADÁSOK, A HELYETTESÍTŐ VAGY CSEREJAVAK, -SZOLGÁLTATÁSOK ÉS DIGITÁLIS TERMÉKEK BESZERZÉSÉNEK KÖLTSÉGEI, AZ ÜZLETVITEL MEGSZAKADÁSA, AZ ADATOK VAGY BÁRMILYEN EGYÉB INFORMÁCIÓK BÁRMELY NYILVÁNOSSÁGRA KERÜLÉSE VAGY ELVESZTÉSE (BELEÉRTVE AZOK BÁRMELY SÉRÜLÉSÉT, ROMLÁSÁT VAGY ELÉRHETETLENNÉ VÁLÁSÁT) (FÜGGETLENÜL ATTÓL, HOGY A FENTI VESZTESÉGEK, KÁROK, KÖLTSÉGEK VAGY KIADÁSOK KÖZVETLEN VAGY KÖZVETETT VESZTESÉGNEK VAGY KÁRNAK TEKINTHETŐK-E); VALAMINT

6.4.3. A JELEN SZERZŐDÉSBŐL VAGY AZ ANNAK KERETÉBEN BIZTOSÍTOTT BÁRMELY MEGOLDÁSBÓL EREDŐ BÁRMELY ANYAGI ÉS NEM ANYAGI VESZTESÉGÉRT ÉS KÁRÉRT;

MÉG HA AZ ILYEN VESZTESÉGEK VAGY KÁROK LEHETŐSÉGÉRŐL A FORGALMAZÓI CSOPORT ADOTT TAGJA VAGY AZ ADOTT FORGALMAZÓI PARTNER TÁJÉKOZTATVA IS LETT. A JELEN SZERZŐDÉS ETTŐL ELTÉRŐ KIJELENTÉSEI ÉS AZ EGYÉB ELLENTÉTES FELTÉTELEK ELLENÉRE A FORGALMAZÓI CSOPORT EGYETLEN TAGJA ÉS EGYETLEN FORGALMAZÓI PARTNER SEM FELEL AZ ÖN VAGY BÁRMELY HARMADIK FÉL (AKÁR KÖZVETLEN, AKÁR KÖZVETETT) VESZTESÉGÉÉRT VAGY KÁRÁÉRT, HA BÁRMELY MEGOLDÁSON KERESZTÜL VAGY AZZAL KAPCSOLATBAN TOVÁBBÍTOTT, FOGADOTT VAGY TÁROLT ADATOKHOZ VAGY TARTALOMHOZ BÁRMILYEN OKBÓL JOGOSULATLANUL HOZZÁFÉRNEK, AZOKBAN KÁRT TESZNEK, VAGY RONGÁLJÁK, ELÉRHETETLENNÉ TESZIK, TÖRLIK, ELLOPJÁK, MEGSEMMISÍTIK, MÓDOSÍTJÁK, VÉLETLENÜL NYILVÁNOSSÁGRA HOZZÁK AZOKAT, VAGY AZOK ELVESZNEK. A JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGENGEDETT LEGTELJESEBB MÉRTÉKBEN A FORGALMAZÓI CSOPORT BÁRMELY TAGJA VAGY BÁRMELY FOGALMAZÓI PARTNER AZ ÖSSZES VESZTESÉGEKKEL ÉS KÁRTÉRÍTÉSEKKEL KAPCSOLATOS, ÖNNEL VAGY BÁRMELY HARMADIK FÉLLEL SZEMBEN BÁRMELY MEGOLDÁSBÓL, AZ ELŐFIZETÉSBŐL VAGY A JELEN SZERZŐDÉSBŐL EREDŐ VAGY AZZAL KAPCSOLATBAN FENNÁLLÓ TELJES ÖSSZESÍTETT FELELŐSSÉGE NEM HALADHATJA MEG A KÖVETKEZŐK KÖZÜL A NAGYOBBIKAT: (I) ÖT AMERIKAI DOLLÁR (5,00 USD); VAGY (II) AZ ELŐFIZETÉSI IDŐTARTAMOT KÖZVETLEN MEGELŐZŐ 12 HÓNAPBAN FIZETETT ELŐFIZETÉSI DÍJAK ÖSSZEGE.

6.5. A FORGALMAZÓI CSOPORT TAGJAI ÉS A FORGALMAZÓI PARTNEREK FELELŐSSÉGÉRE VONATKOZÓ, A JELEN SZERZŐDÉSBEN FOGLALT KIZÁRÁSOK ÉS KORLÁTOZÁSOK NEM ZÁRJÁK KI VAGY KORLÁTOZZÁK AZ ÉRINTETTEK ESETLEGES FELELŐSSÉGVÁLLALÁSÁT A KÖVETKEZŐKÉRT:

6.5.1. HALÁLESETEK, SZEMÉLYI SÉRÜLÉSEK, VAGYONI KÁR VAGY CSALÁS TEKINTETÉBEN A VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK ÁLTAL ENGEDÉLYEZETT MÉRTÉKEN TÚL; VALAMINT

6.5.2. BÁRMELY OLYAN ÜGY TEKINTETÉBEN, AMELLYEL KAPCSOLATBAN A FELELŐSSÉG A VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK SZERINT NEM KORLÁTOZHATÓ VAGY ZÁRHATÓ KI.

7. Adatvédelem; személyes ÉS EGYÉB adatok kezelése

7.1. Az „Adat” fogalom jelen Szerződés és az Adatvédelmi szabályzat szerinti jelentése a következő: (a) az Ön által, a Megoldások megrendelése során a Forgalmazó, a Forgalmazói Csoport bármely tagja, illetve valamely Forgalmazói Partner részére megadott információ, ideértve az Ön nevét, számlázási címét (ideértve a postai irányítószámot), e-mail címét, telefonszámát, fizetési kártyája vagy bankszámla számát, fizetési kártyája vagy számlájának ellenőrzési kódját, a fizetési kártya érvényességének kezdő és lejárati dátumát, a Forgalmazónál vagy a Forgalmazói Csoport más tagjánál lévő számlájának, és más a Szállító Adatvédelmi irányelveiben (az „Adatvédelmi irányelvek”, melyeket itt talál) (együttesen „Tranzakcióadatok”); (b) azon adatok, amelyeket a Megoldásra vonatkozó megrendeléseink feldolgozása és teljesítése során gyűjt a Forgalmazó, a Forgalmazói Csoport bármely tagja, illetve a Forgalmazói Partner, ideértve az Ön Eszközének márkájára, modelljére, operációs rendszerére és egyéb azonosító adataira vonatkozó információkat, az Ön internetszolgáltatójának neve, az Ön internetprotokoll (IP) címe; valamint (c) az Ön berendezéséről és a Megoldások használatára vonatkozó információk (a (b) és a (c) pontokban foglaltakra az Adatvédelmi szabályzat együttesen „Szolgáltatási Adatokként” hivatkozik).

7.2. Ön felhatalmazza a Forgalmazót, a Forgalmazói Csoport más tagját, illetve a Forgalmazói Partnert, hogy felhasználja az Ön Adatait a Forgalmazó vonatkozó Adatvédelmi szabályzatában foglalt célokra. Ön tudomásul veszi, hogy Adatainak ezen felhasználása magában foglalja az Ön által megrendelt Előfizetések feldolgozását és teljesítését, a Megoldások fejlesztését, valamint az Ön által előfizetett Megoldásokra vonatkozó információk szolgáltatását, továbbá más Megoldások felajánlását. Ön tudomásul veszi, hogy a Forgalmazó vagy a Forgalmazói Csoport más tagja megoszthatja az Ön Adatait a Forgalmazói Partnerekkel, úgymint a Forgalmazó e-kereskedelmi platformszolgáltatóival és pénzforgalmi adatfeldolgozóival, a támogató, szolgáltatási tevékenységeket és a Megoldásokat a Forgalmazó nevében biztosító szolgáltatókkal, továbbá a Megoldások vonatkozásában a Forgalmazó vagy a Forgalmazói Csoport valamely tagja részére vásárlási elemzéseket és összeomlás-elemzéseket biztosító szállítókkal. Ön tudomásul veszi továbbá, hogy a Forgalmazó vagy a Forgalmazói Csoport valamely tagja megoszthatja az Adatokat anonimizált és összesített formában harmadik felekkel trendelemzések céljából.

8. Megszűnés

8.1. A jelen Szerződés azonnal megszűnik, ha Ön megszegi a jelen Szerződésben foglalt bármely kötelezettségét (ideértve a 2., 5. vagy a 10. szakaszban foglalt kötelezettségek megszegését), amelynek következtében elveszíti a Frissítésekre vonatkozó jogát, valamint azon jogosultságát, hogy visszatérítsék Önnek az Előfizetési Időszak le nem járt, illetve fel nem használt részére jutó előfizetési díj összegét. A Forgalmazó fenntartja a jogot minden egyéb jogszabály által megengedett jogorvoslatra, amennyiben az Ön jelen Szerződésben foglalt kötelezettségeinek a megszegése negatívan befolyásolja a Forgalmazói Csoport bármely tagját vagy bármely Forgalmazói Partnert. A Forgalmazói Csoport tagjai és a Forgalmazói Partnerek felelősségére vonatkozó, a jelen Szerződésben foglalt kizárások és korlátozások a jelen Szerződés megszűnésével hatályban maradnak.

8.2. A Forgalmazó az Önnek küldött értesítés útján saját belátása szerint azonnal megszüntetheti a jelen Szerződést bármely adott vagy az összes Megoldás tekintetében, amely esetben a Forgalmazói Csoport egyes tagjai, valamint az egyes Forgalmazói Partnerek teljes és kizárólagos felelőssége, illetve az Ön kizárólagos jogorvoslati lehetősége az ilyen megszüntetéssel kapcsolatban a megfizetett előfizetési díj az Előfizetési időtartam le nem járt és fel nem használt részére arányosított összegének visszatérítésére korlátozódik. Az ilyen megszüntetések hatálybalépésétől Ön nem jogosult a továbbiakban az érintett Megoldások és Dokumentáció használatára.

8.3. Ha az Előfizetési Időszak az Ön által teljesített díj- vagy költségfizetéstől függ, és amennyiben az Eladó nem kapta meg a kifizetést a fizetési határidő esedékességét követő 15. napig, azt úgy tekintik, mintha Ön visszamondta volna a Megoldás használatára vonatkozó licencét, és a licence azonnali hatállyal megszűnik, bármely Ön vagy a Szolgáltató által tett további lépés nélkül.

9. Az Egyesült Államok kormányzatának korlátozott jogai

Minden Megoldás „kereskedelmi terméknek” minősül, amely definíciója a 48 C.F.R. 2.101. szakaszban található, és „kereskedelmi számítógépes szoftverből”, illetve „kereskedelmi számítógépes szoftver dokumentációjából” áll, amely kifejezések definíciója a 48 C.F.R. 12.212 szakaszban található. A 48 C.F.R. 12.212, illetve a 48 C.F.R. 227.7202-1 és 227.7202-4 közötti szakaszoknak megfelelően minden, az Egyesült Államok kormányához tartozó végfelhasználó az ilyen Megoldásokhoz és az azokhoz tartozó Dokumentációhoz kizárólag azon, a jelen Szerződésben meghatározott jogok mellett jut hozzá, amelyek a nem kormányzati ügyfelekre érvényesek. Az ilyen Megoldások és az azokhoz tartozó Dokumentáció használata annak elismerését jelenti az Egyesült Államok kormányzati szervei által, hogy a számítógépes szoftver és annak dokumentációja kereskedelmi célú, illetve a jelen Szerződésben ismertetett jogok és korlátozások elfogadásának is minősül.

10. Export korlátozások

Ön elfogadja, hogy betartja a Megoldások exportálására és újraexportálására vonatkozó valamennyi egyesült államokbeli és nemzetközi jogszabályt, beleértve az Egyesült Államok exporthivatalának szabályozásait, vagy az Egyesült Államok és egyéb kormányok végfelhasználói, véghasználati vagy országokra kiterjedő korlátozásait. A fentiek általánosságától való eltérés nélkül Ön kijelenti, szavatolja és vállalja a következőket: (i) Ön nem szerepel a tiltott személyek listáján, az ellenőrizetlen listán, a szervezetek listáján, a különleges megjelölésű állampolgárok listáján, a tiltólistán, illetve az Egyesült Államok kormánya által közzétett bármely más listán; továbbá, hogy (ii) Ön nem használja fel, nem exportálja vagy re-exportálja a Megoldást olyan területekre, rendeltetési helyekre, vállalatok vagy személyek részére, amelyek az Egyesült Államok és az EU által elrendelt embargók vagy kereskedelmi szankciók hatálya alá esnek. Ön vállalja, hogy a Forgalmazói Csoport valamennyi tagját kártalanítja, megvédi és kármentességéről gondoskodik valamennyi olyan követeléssel, igénnyel, keresettel vagy eljárással, valamint minden olyan károkozással, felelősséggel, költséggel és kiadással szemben, amely a jelen 10. szakasz Ön által történő betartásának sikertelenségéből következik.

11. Kötelező érvényű választottbíráskodási szerződés és csoportos perindításról való joglemondás

11.1. A jelen 11. szakasz érvényes minden olyan esetben, amely során Jogvita alakul ki bármely Megoldáshoz, bármely Megoldás előfizetéséhez vagy a jelen Szerződéshez kapcsolódóan, és amely Önt és a Forgalmazót érinti. A „Jogvita” a jelen 11. szakaszban bármilyen vitát, eljárást vagy vitás kérdést jelenthet, az indított eljárás(ok) kiváltó okától függetlenül (vagyis más lehetséges jogi eljárást kiváltó okok vagy jogalapok mellett magában foglalja a szerződésszegésen, megtévesztésen vagy csaláson, kártalanításon, károkozáson (beleértve a hanyagságot és a szigorú termékfelelősséget), illetve a jogszabályok vagy előírások megszegésén alapuló követeléseket).

11.2. Jogvita esetén Önnek értesítést kell küldenie Forgalmazó részére a Jogvitáról. Ez az írásos nyilatkozat tartalmazza a nevét, címét és kapcsolattartási adatait, a Jogvita kiváltó okát és az igényelt jogorvoslatot. A Jogvitáról szóló értesítést e-mailben kell elküldeni a Forgalmazónak a legal@avast.com címre (az e-mail tárgya: Section 11 Notice of Dispute Under EULA (Jogvitáról szóló értesítés a Végfelhasználói Licencszerződés 11. pontja értelmében)).

11.3. BÁRMILYEN JOGVITA ELDÖNTÉSÉRE VAGY MEGOLDÁSÁRA IRÁNYULÓ MINDEN JOGI ELJÁRÁS KIZÁRÓLAG EGYÉNI ALAPON INDÍTHATÓ BÁRMELY RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FÓRUMON. ÖN NEM KERESHET ALKALMAT ARRA, HOGY EGY JOGVITÁT CSOPORTOSAN INDÍTOTT PERKÉNT, KÖZÉRDEKŰ KERESETKÉNT VAGY BÁRMILYEN OLYAN ELJÁRÁSKÉNT VIGYEN BÍRÓSÁGRA, AMELYBEN BÁRMELYIK FÉL KÉPVISELETI FORMÁBAN VESZ RÉSZT. SEM VÁLASZTOTTBÍRÁSKODÁS, SEM EGYÉB ELJÁRÁS NEM VONHATÓ ÖSSZE EGY MÁSIKKAL ANÉLKÜL, HOGY ELŐTTE ERRŐL AZ ÖSSZES ÉRINTETT FÉLTŐL SZÁRMAZÓ ÍRÁSOS BELEEGYEZÉS SZÜLETNE AZ ÖSSZES ÉRINTETT VÁLASZTOTTBÍRÁSKODÁS ÉS EGYÉB ELJÁRÁS TEKINTETÉBEN.

11.4. Amennyiben Ön és a Forgalmazó nem oldja meg a Jogvitát peren kívül, a Jogvita rendezésére irányuló bármely más törekvés az Egyesült Államok Szövetségi Választottbírósági Törvényének („Federal Arbitration Act, FAA”) 9 U.S.C. 1.§ et seq. szakasza szerinti kötelező választottbírósági eljárásban és New York állam anyagi jogszabályai alapján zajlik (tekintet nélkül a jogválasztás elveire). A lenti 11.5. szakaszban rögzítettek kivételéve, Ön lemond a perindítási jogáról (vagy arról, hogy félként vagy csoport tagjaként perben részt vegyen) minden bíróság előtti Jogvitában, bíró vagy esküdtszék előtt. Minden felmerülő Jogvitát egy semleges választottbíró bevonásával kell megoldani, akinek a döntését véglegesnek kell tekinteni, az FAA rendelkezéseiben foglalt korlátozott bírósági felülbírálási jog kivételével. A felek felett joghatósággal rendelkező bármely bíróság érvényesítheti a választottbíró döntését.

11.5. A jelen 11. szakaszra vonatkozó választottbíráskodási követelményekre az alábbi kivételek érvényesek:

11.5.1. Peres úton rendezhet bármilyen Jogvitát a kis értékű követelések bíróságán abban az országban vagy hasonló politikai térségben, amelyben lakik, ha a Jogvita megfelel a kis értékű követelések bírósága feltételeinek. Ha követelést kezdeményez a kis értékű követelések bíróságán, Ön felelős minden bírósági költség és díj megfizetéséért.

11.5.2. Az AVG szellemi tulajdonjogának bármely állítólagos megsértésével kapcsolatos összes Jogvitát bíróságon oldják meg.

11.5.3. Ha Ön az Európai Unió, Norvégia, Izland vagy Liechtenstein területén élő fogyasztó, a Jogvitáját az Európai Bizottság által létrehozott internetalapú online vitarendezési platformon keresztül (az „ODR Platform”).”) is rendezheti. Az ODR Platform célja a termékek és szolgáltatások online vásárlásával kapcsolatos viták bíróságon kívüli rendezésének elősegítése az Európai Unióban, Norvégiában, Izlandon vagy Liechtensteinben honos fogyasztók és kereskedők között. Az ODR Platformot az alábbi hivatkozáson érheti el: http://ec.europa.eu/consumers/odr/.

11.6. Minden választottbíráskodási eljárást az Amerikai Választottbírósági Szövetség (American Arbitration Association, „AAA”) folytat le az AAA 2014. szeptember 1-jén hatályba lépett, fogyasztói választottbíráskodási szabályai („Consumer Arbitration Rules”) szerint, beleértve a 2014. szeptember 1-jén hatályba lépett „Választottbírósági költségek, beleértve az AAA adminisztratív díjait” (Costs of Arbitration (Including AAA Administrative Fees)) című rendelkezéseket (együttesen: „Fogyasztói Eljárások”), továbbá az alábbi feltételeket:

11.6.1. A Fogyasztói Eljárások bizonyos költségekkel járnak a fogyasztó (Ön) és a vállalkozás (Forgalmazó) számára is. Ha az igény legfeljebb 75 000 dollár értékű, a Forgalmazó kifizeti az összes megadott díjat és költséget, beleértve a fogyasztó számára kijelölt díjakat. A Forgalmazó nem vállalja egyéb költségek kifizetését. Ha az igény több mint 75 000 dollár, a Fogyasztói Eljárások határozzák meg a kifizetést.

11.6.2. Az alább meghatározottak kivételével az AAA Fogyasztói Eljárásait a felek közötti összes Jogvitájára alkalmazni kell. De az R-1(e) fogyasztói választottbíráskodási szabályok szerint bármely fél hivatkozhat a fogyasztói választottbíráskodási szabályzat megfelelő alkalmazására a választottbíró végső döntésénél. A jelen Szerződés határozza meg, hogy ez mennyire ütközik a Fogyasztói Eljárásokkal. Ön vállalja, hogy csak abban az országban vagy hasonló politikai térségben kezdeményez választottbíráskodást, amelyben lakik. A választottbírósági eljárások lebonyolítása konferenciahívás keretében történik. Ha azonban az eljárást az AAA Fogyasztói Eljárásoknak megfelelően végzik, a választottbíró(k) tetszés szerint személyes találkozót követelhet(nek) meg bármely fél kérésére.

11.6.3. Ön és a Forgalmazó beleegyezik abba, hogy az AAA választottbíráskodásra történő felkérése nem képezi részét a felek Jogviták eldöntésével kapcsolatos megállapodásának. Ha az AAA nem végzi el vagy nem tudja elvégezni a választottbíráskodást, Önnek és a Forgalmazónak kell megegyeznie egyetlen választottbíró személyében, akinek a Fogyasztói Eljárásoknak megfelelően meg kell oldania a Jogvitát. Ha a felek nem tudnak megegyezni egy választottbíróban, akkor egy megfelelő joghatóságú bíróság jelölhet ki választottbírót, akinek követnie kell az AAA Fogyasztói Eljárásait.

11.6.4. Ha a jelen 11. szakasz egy vagy több része jogellenesnek, érvénytelennek vagy a Jogvita részére vagy egészére nézve érvényesíthetetlennek bizonyul, akkor – és csakis akkor – ezek a részek elválaszthatók, és a Jogvita a jelen 11. szakasz és a jelen Szerződés összes többi rendelkezésének megfelelően oldható meg. Ha ilyen elválasztás eredményeként egy Jogvita egésze vagy része bírósági eljárásba kerül, az ilyen bírósági eljárások mindegyikére New York (New York állam, Amerikai Egyesült Államok) bíróságainak kizárólagos joghatósága vonatkozik. Az ilyen bírósági eljárások tekintetében Ön elismeri és nem vitatja New York (New York állam) bíróságának személyes joghatóságát, továbbá lemond a nem megfelelő illetékes bíróság miatti vagy a forum non conveniens szabályon alapuló ellenvetésről, és nem kísérli meg más körzetbe vagy joghatósághoz áthelyezni az eljárást.

11.7. A jelen 11. szakasz fenti bekezdései ellenére, ha a Megoldást nem személyes vagy otthoni használatra szerezte be, a választottbíráskodási eljárások – beleértve a költségek kifizetését – az AAA kereskedelmi választottbíráskodási szabályai (Commercial Arbitration Rules) (a „Kereskedelmi Eljárások”) szerint történnek. A Kereskedelmi Eljárásokat a felek közti minden Jogvitában megfelelően alkalmazni kell, és Ön vállalja, hogy semmilyen eljárás során nem kezdeményez más megoldást. Azonban a jelen Szerződés határozza meg, hogy ez mennyire ütközik a Kereskedelmi Eljárásokkal.

12. Általános

12.1. Értesítés. A Forgalmazó bármikor küldhet értesítéseket e-mailben, előugró ablakokban, párbeszédablakokban vagy egyéb formában, de előfordulhat, hogy Ön csak a Megoldás elindításakor kapja meg az értesítéseket. Az értesítéseket azon a napon kell kézbesítettnek tekinteni, amikor a Forgalmazó a Megoldáson keresztül először elérhetővé tette, függetlenül attól, hogy Ön ténylegesen mikor kapta meg azokat.

12.2. A jelen Szerződéssel kapcsolatos kérdések. Amennyiben kérdése van a jelen Szerződéssel kapcsolatban, vagy bármilyen információt igényel a Forgalmazótól, kérjük, írjon az Avast Software s.r.o., Pikrtova 1737/1a, Prague 4, 140 00, Cseh Köztársaság postai címre, e-mailben: support@avast.com, tel: +420 274 005 777 telefonszámot, vagy látogassa meg a www.avast.com/support webcímen található támogatási oldalunkat.

12.3. Külön szerződések. Ha kettő vagy több Megoldást szerzett be, akár ha egyetlen tranzakción belül is, vagy ha bármely Megoldásra több tranzakció keretében fizetett elő, a jelen Végfelhasználói licencszerződést esetleg már többször is elfogadta. Bár az elfogadott szerződési feltételek hasonlóak vagy azonosak lehetnek, a Végfelhasználói licencszerződés feltételeinek minden egyes elfogadása egy külön szerződésnek minősül Ön és az adott Megoldást biztosító Forgalmazó között. 

12.4. A teljes szerződés. A jelen Szerződés képezi az Ön és a Forgalmazó közötti teljes megállapodást a Megoldások és a Dokumentáció Ön által történő használatára vonatkozóan. A jelen Szerződés hatályon kívül helyez minden megelőző vagy egyidejű szóbeli vagy írásbeli közleményt, ajánlatot, szavatosságot és nyilatkozatot a Megoldás vagy a Dokumentáció Ön által történő telepítésére és/vagy használatára vonatkozóan. Az előzőektől függetlenül a jelen Szerződés semelyik pontja sem csökkenti az Ön joghatóságában meglévő fogyasztóvédelmi jogszabályok vagy egyéb vonatkozó jogszabályok által biztosított azon jogait, amelyekről nem lehet szerződéses úton lemondani. A jelen Szerződést, a Vonatkozó Feltételeket és a Dokumentációt az észszerűség keretein belüli lehető legnagyobb mértékben úgy kell értelmezni, hogy azok megfeleljenek egymásnak, azonban ütközés esetén az irányadó rendelkezést az alábbi fontossági sorrend szerint kell meghatározni: (i) a Vonatkozó Feltételek; (ii) a jelen Szerződés; és (iii) a Dokumentáció.

12.5. A szöveg értelmezése. A Szerződés címsorai nem befolyásolják annak értelmezését. Az alanyok megjelölésére használt kifejezések nemtől függetlenül értelmezendők. Az egyes szám többes számot is jelölhet, és fordítva. A meghatározott szavak vagy szókapcsolatok eltérő nyelvtani formában is a megadott jelentésre utalnak. A „tartalmazza” és „beleértve” kifejezéseket úgy kell értelmezni, mintha kiegészülnének a „korlátozás nélkül” kifejezéssel. A szoftverek, Megoldások vagy Frissítések „használatára” való hivatkozást úgy kell értelmezni, hogy az magában foglalja az ilyen szoftverek, Megoldások vagy Frissítések Ön általi telepítését is (amennyiben a szövegkörnyezet ezt másként nem igényli). A jelen Szerződés eredetileg angol nyelven készült. Bár a Forgalmazó elérhetővé teheti az Ön számára a Szerződés egy vagy több fordítását is az Ön kényelme érdekében, ellentmondás vagy eltérés esetén a jelen Szerződés angol nyelvű változata az irányadó. Ha kétértelműség, illetve szándékkal vagy értelmezéssel kapcsolatos kérdés merül fel bármilyen bírósági eljárás folyamán vagy egyéb módon, a Szerződés feltételei annak szellemében értelmezendők, hogy azt a felek közösen fogalmazták meg, így nem vetődhet fel olyan vélelem vagy bizonyítási teher, amely szerint a Szerződés bármely rendelkezése a fogalmazó szándéka szerint valamely fél számára kedvező vagy hátrányos.

12.6. Elválaszthatóság. Ha a Szerződés bármely rendelkezése bármely vonatkozó jogszabály értelmében jogellenesnek, érvénytelennek vagy érvényesíthetetlennek minősül, az adott mértékig úgy kell tekinteni, hogy nem képezi a Szerződés részét, a Szerződés további rendelkezései pedig továbbra is a vonatkozó jogszabályok által engedélyezett legteljesebb mértékben érvényesek és hatályosak maradnak.

12.7. Ellehetetlenülés. A Forgalmazó nem vállal felelősséget olyan teljesítménybeli hibákért vagy késésekért, amelyek egésze vagy része a közművek (beleértve az áramellátást) meghibásodásából, az internet, a telekommunikációs vagy informatikai szolgáltatások kimaradásából, telekommunikációs vagy informatikai eszközök meghibásodásából, illetve munkabeszüntetésekből vagy más munkaügyi zavarokból (nem kizárólagosan ideértve a Forgalmazói Csoport bármely tagját és a Forgalmazói Partnereket ért munkabeszüntetéseket és munkaügyi zavarokat), a háborús vagy terrorcselekményekből, szolgáltatásmegtagadásos támadásból, illetve a Forgalmazói Csoport bármely tagját vagy bármely Forgalmazói Partnert érintő más informatikai támadásból vagy biztonsági eseményből, árvizekből, szabotázsakciókból, tűzesetekből, más természeti katasztrófákból és vis maior eseményekből, vagy egyéb olyan okból adódik, amely a Forgalmazói Csoport bármely tagja vagy bármely Forgalmazói Partner észszerűen körülhatárolt befolyása alá nem tartozik.

12.8. Joglemondás. Amennyiben bármely fél nem ragaszkodik a Szerződésben foglalt feltételek és rendelkezések szigorú teljesítéséhez, az nem minősül a jelen Szerződéssel való későbbi megfelelőségről történő joglemondásnak vagy lemondásnak. A Szerződés feltételei és rendelkezései továbbra is teljes mértékben érvényesek és hatályosak maradnak. A Szerződés bármely feltételének vagy rendelkezésének bármely fél részéről és bármilyen célból kifolyólag történő joglemondása kizárólag kézjeggyel ellátott, írásos formában léphet hatályba. Amennyiben a felek bármelyike nem emel kifogást a Szerződés bármely rendelkezésének a másik fél általi megszegése ellen, ez nem minősül folyamatos joglemondásnak a Szerződés ugyanazon vagy egyéb előírásainak megszegésére vonatkozóan.

12.9. Átruházás. A Forgalmazó előzetes írásos beleegyezése nélkül Ön nem ruházhatja át a Szerződésben foglalt jogait és kötelezettségeit. A Forgalmazó a Szerződést bármikor, saját belátása szerint átruházhatja, az Ön előzetes írásos beleegyezése nélkül.

12.10. Harmadik haszonélvező fél kizárása. A jelen Szerződés semelyik kifejezett vagy vélelmezett előírása sem hivatott Önön, a Forgalmazói Csoport tagjain és a Forgalmazói Partnereken kívül semmilyen harmadik félre semminemű jogot, előnyt vagy jogorvoslati lehetőséget a jelen Szerződés szerint vagy abból eredően biztosítani. Önön, a Forgalmazói Csoport tagjain és a Forgalmazói Partnereken kívül semmilyen harmadik fél nem rendelkezik a Szerződésből fakadóan jogalappal semmilyen kereset tekintetében. A Forgalmazó jogosult (de nem köteles) a Forgalmazói Csoport bármely tagjának vagy bármely Forgalmazói Partnernek a jelen Szerződés alá tartozó bármely jogait, jogorvoslati lehetőségeit, felelősségkorlátozásait és -kizárásait, valamint jogi védelmét kieszközölni, beleértve a Forgalmazói Csoport bármely tagja vagy bármely Forgalmazói Partner által elszenvedett vagy tekintetében felmerülő olyan veszteségekkel, károkkal és keresetekkel kapcsolatos jogok és jogorvoslatok tekintetében, amelyek: (i) a jelen Szerződés bármely feltételének Ön által való be nem tartásának következtében vagy azzal összefüggésben merülnek fel; vagy (ii) amelyek tekintetében Ön a jelen Szerződés hatálya alatt kártalanítási felelősséggel tartozik. Az ilyen veszteségek, károk és keresetek nem tekinthetők a 6.4.1. szakasz értelmében közvetett, következményes vagy véletlen veszteségnek vagy kárnak, amennyiben az ilyen veszteség, kár vagy kereset nem a Forgalmazó, hanem a Forgalmazói Csoport egy másik tagja vagy egy Forgalmazói Partner érdekkörében merült fel.

12.11. Irányadó jog. A jelen Szerződésre és a (11. szakaszban meghatározottak szerinti) bármely Jogvitára az USA New York államának anyagi joga az irányadó, tekintet nélkül a jogválasztási elvekre. Az Egyesült Nemzetek Szövetségének nemzetközi árukereskedelmi szerződésekre vonatkozó konvenciója a Szerződésre nem érvényes, annak alkalmazását a Szerződés kifejezetten kizárja.

12.12. Internetkapcsolat. Egyes Megoldások működéséhez aktív és stabil internetkapcsolat szükséges. Az Ön feladata ezért arról gondoskodni, hogy mindenkor legyen élő és stabil internetkapcsolata.

12.13. Terméknevek. A Forgalmazó időről időre megváltoztathatja az egyes Megoldások nevét, vagy módosíthatja a Megoldáshoz rendelt vállalat nevét és emblémáját a Forgalmazói Csoport egy másik tagjának vagy valamely Forgalmazói Partnernek a nevére és emblémájára. Ezek a változások a Megoldásokra való előfizetéseire, az Előfizetési időtartamokra vagy a jelen Szerződésre nincsenek kihatással, és nem jogosítják fel a Megoldásokra való előfizetései, az Előfizetési időszakok vagy a jelen Szerződés felmondására.

13. Különleges feltételek

Az alábbi különleges feltételek csak bizonyos Megoldásokra érvényesek. Ha ezen különleges feltételek és a Szerződés egyéb részei közötti ellentmondás lép fel, az érintett Megoldások tekintetében ezen különleges feltételek az irányadóak és élveznek elsőbbséget.

13.1. Harmadik felek szoftverei, szolgáltatásai és egyéb termékei. Némely Megoldás lehetőséget kínál harmadik felektől származó szoftverek, szolgáltatások és más, a harmadik felek által biztosított termékek beszerzésére. Ön elfogadja, hogy az adott harmadik fél kizárólagosan felel annak kínálatáért, és a Forgalmazó nem tesz nyilatkozatot vagy nem szavatol azokkal az ajánlatokkal kapcsolatban, illetve nem vállal felelősséget azokért, ha pedig Ön úgy dönt, hogy beszerez és használ ilyen harmadik féltől származó ajánlatot, az ajánlatok és használatuk a harmadik fél által megkövetelt licencszerződések, használati feltételek, adatvédelmi nyilatkozatok és/vagy más feltételek hatálya alá esik.

13.2. Menedzselt szolgáltatói licencek. Ezen 13.2. szakasz vonatkozik az alábbiakra: (i) amennyiben a Vonatkozó Feltételek feljogosítják Önt a CloudCare, Managed Workplace, Avast Business Services, CCleaner Business Edition, vagy más Megoldások használatára annak érdekében, hogy MSP szolgáltatásokat nyújthasson harmadik felek részére; továbbá (ii) valamennyi licenctulajdonos számára, hogy igénybe vegyék a CCleaner Cloud for Business szolgáltatást.

13.2.1. A jelen 13.2. szakaszban használtak szerint:

(a) Az Avast Business Szolgáltatás” kifejezés HD-szolgáltatásokat és/vagy NOC-szolgáltatásokat jelöl, a szövegkörnyezettől függően.

(b) Az Ügyfél” egy olyan harmadik felet jelöl, aki számára az MSP-szolgáltatásokat nyújtja vagy nyújtani kívánja.

(c) A HD-szolgáltatások” kifejezés azon ügyfélszolgálati szolgáltatásokat jelöli, amelyeket a Forgalmazó vagy annak harmadik félnek számító beszállítója egy vagy több Ügyfél kiszolgálása érdekében Önnek nyújt, minden esetben a Forgalmazó által esetleg időnként módosított Dokumentációban leírtaknak megfelelően.

(d) Az MSP-szolgáltatások” kifejezés az Ön által a Megoldás (beleértve a megfelelő Avast Business Szolgáltatás) használatával történő, az Ügyfelei számára biztosított felügyelt szolgáltatást jelenti.

(e) A NOC-szolgáltatások” kifejezés azon távoli Eszközfelügyeleti és -kezelési szolgáltatásokat jelöli, amelyeket a Forgalmazó vagy annak a harmadik félnek számító beszállítója egy vagy több Ügyfél kiszolgálása érdekében Önnek nyújt, minden esetben a Forgalmazó által esetleg időnként módosított Dokumentációban leírtaknak megfelelően.

(f) A Szolgáltatási Szerződés” az Ön és egy Ügyfél között létrejött szerződést jelöli, amely többek között egyértelműen ismerteti azon Szolgáltatásokat, amelyeket Ön a megállapodás szerint az Ügyfél számára nyújt.

13.2.2. A Forgalmazó – a jelen Szerződés rendelkezései értelmében – korlátozott, nem kizárólagos, nem átruházható licencet (allicencbe adási jogosultság nélkül) biztosít az Ön számára a vonatkozó Megoldások (ideértve, adott esetben, Avast Business Services, CCleaner Business Edition vagy CCleaner Cloud for Business szolgáltatásokat) használatára az Előfizetési időtartam ideje alatt annak érdekében, hogy Ön MSP Szolgáltatásokat nyújthasson Ügyfelei számára.

13.2.3. A Forgalmazó, a jelen Szerződésben foglalt feltételek értelmében, biztosítja a Megoldásokat (ideértve, adott esetben, a vonatkozó Avast Business Services, CCleaner Business Edition vagy CCleaner Cloud for Business szolgáltatásokat) az Ön számára, hogy azok Ügyfelei javát szolgálhassák.

13.2.4. A jelen Szerződés feltételeinek megfelelően Ön a következőket vállalja:

(a) Megköveteli, hogy: (i) a Megoldást átvevő mindegyik Ügyfele (a megfelelő mértékig Önt is beleértve) aláírja a jelen Szerződés aktuális verzióját, vagy egyéb módon kötelező érvényűként fogadja el azt; és (ii) minden olyan Ügyfél, akinek megállapodásuk értelmében Megoldásokat nyújt, aláírja a Szolgáltatási Szerződést, vagy egyéb módon kötelező érvényűként fogadja el azt. A fentiek korlátozása nélkül Ön a Forgalmazó Végfelhasználói licencszerződését az Ügyfél nevében csak olyan mértékig fogadhatja el, amennyire az Ügyfél a Szolgáltatási Szerződésben vagy más módon erre kifejezetten felhatalmazta. A Szolgáltatási Szerződés rendelkezései: (i) legalább olyan mértékben kell, hogy védjék a Forgalmazói Csoport érdekeit, mint a jelen Szerződés; és (ii) kifejezetten engedélyezniük kell Ön és a Forgalmazói Csoport számára az Ügyfél adatainak és információinak a Megoldások működésével és biztosításával kapcsolatos sokszorosítását, továbbítását, tárolását és kezelését.

(b) A Forgalmazó és Ön közötti megállapodás értelmében kizárólagos felelősséget vállal: (i) a Szolgáltatási Szerződés hatálya alá tartozó kötelezettségei teljesítésért; (ii) annak biztosításáért, hogy Ön és valamennyi Ügyfele eleget tegyen a munkavállalók és más harmadik felek, illetve a kapcsolódó Eszközeiknek ellenőrzésére vonatkozó hatályos jogszabályoknak; (iii) hogy teljesíti az Ön és az Ügyfelek számára a Szerződés, a Vonatkozó Feltételek és a Dokumentáció által szabott feladatokat és kötelezettségeket; és (iv) hogy a Szolgáltatási Szerződés lejárta vagy megszűnése esetén megszakítja az egyes Megoldások biztosítását, és eltávolítja, vagy az Ügyféllel eltávolíttatja az egyes Megoldásokat minden olyan Eszközről, amelyen azok használatban vannak.

13.3. Böngészőtakarító. A Böngészőtakarító bővítmény („BCU”) használatával jóváhagyja, hogy a BCU módosíthatja a böngésző aktuális beállításait az új böngészőbeállításokra.

13.4. WiFi Finder. A WiFi Finder lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a WiFi-hálózatokkal kapcsolatos adatok megosztásával segíthessenek más felhasználóknak az internetelérés létrehozásában. Ha meg szeretné osztani a WiFi-hálózatokkal kapcsolatos adatokat más felhasználókkal, egyedül Ön felel annak biztosításáért, hogy nem sérti meg harmadik felek jogait az ilyen WiFi-hálózatok vagy a megosztott adatok vonatkozásában. A Forgalmazói Csoport tagjai nem vállalnak felelősséget azzal kapcsolatban, hogy Ön betartja-e a WiFi-hálózatok használatára és a megosztott adatok felhasználására vonatkozó feltételeket.

13.5. Avast Family Space (úgy is értékesítik, mint Star Guard Family, Vodafone Family Protect és WINDTRE Family Protect).

13.5.1. Az Avast Family Space, amelyet úgy is értékesítenek, mint Star Guard Family, Vodafone Family Protect és WINDTRE Family Protect („Family Space”) személyes, nem kereskedelmi használatra szánt termék, amelynek segítségével a szülők megvédhetik gyermekeiket, gondviselők a gyámságuk alá rendelt személyeket, illetve felnőttek más olyan felnőtteket, akiktől erre megfelelő tájékoztatást követően felhatalmazást kaptak. A Family Space nem használható ettől eltérő célokra, és a Forgalmazói Csoport tagjai nem vállalnak felelősséget a nem engedélyezett vagy jogellenes használatból eredő károkért. 

13.5.2. A Family Space használatával Ön kijelenti és szavatolja, hogy: (i) betöltötte 18. életévét; és (ii) jogosult a Family Space-fiókja alá bevont minden személy (beleértve a 13. életévüket be nem töltött személyeket is) adatainak gyűjtéséhez hozzájárulni, és ehhez ezúton hozzá is járul. Tudomásul veszi, hogy a Forgalmazói Csoport tagjai gyűjtik, felhasználják és közzéteszik majd a Family Space szolgáltatásainak működéséhez és biztosításához szükséges földrajzi és egyéb adatokat.

13.5.3. Ön tudomásul veszi, hogy: (i) a Family Space használatából esetlegesen felmerült eredmények, ideértve az adatokat és üzenetküldést, esetlegesen nem lesznek pontosak, időszerűek vagy megbízhatóak; (ii) az Ön által kifogásolhatónak vélt vagy letiltani kívánt tartalmakat a Family Space nem minden esetben tiltja le; (iii) a Family Space esetenként olyan tartalmakat is letilthat, amelyeket Ön elfogadhatónak vél; továbbá (iv) mivel a harmadik fél által nyújtott tartalom külön értesítés nélkül változhat, a Forgalmazó nem tudja garantálni, hogy tartalmi és tartalomszűrő kategóriái minden esetben naprakésznek minősülnek a harmadik fél tartalmai vonatkozásában. Amennyiben úgy gondolja, hogy a Family Space rosszul osztályoz valamely helyet vagy szolgáltatást, értesítse e-mailben a Forgalmazót a familyspace@avast.com címen.

13.6. Mobilalkalmazások. A jelen 13.6. szakasz a Mobileszközökön való használatra készült egyes Megoldásokra vonatkozik.

13.6.1. A Google Play áruházból (http://play.google.com) letöltött egyes Megoldások esetén: a jelen Szerződés által biztosított licenc a Google Play áruházból letöltött alkalmazások alapértelmezett feltételei által biztosított Megoldáshasználati jogok helyett alkalmazandó.

13.6.2. Az Apple App Store áruházból letöltött egyes Megoldások esetében az alábbi feltételek érvényesek:

(a) A jelen Szerződés által biztosított licencek a Megoldásnak egy, az Apple App Store áruház a http://www.apple.com/legal/internet-services/itunes/us/terms.html címen, illetve egyéb hasonló webhelyeken vagy egyéb módokon elérhető szolgáltatási feltételeiben megfogalmazott felhasználási szabályok szerint Ön által birtokolt vagy kezelt iPhone, iPod touch vagy egyéb Apple-eszköz használatára vonatkozó, nem átruházható licencre korlátozódnak.

(b) Ez a Szerződés kizárólag a felek között köttetik, és nem az Apple vállalattal. Kizárólagosan a Forgalmazó – nem pedig az Apple – felelős a Megoldásért és az ilyen Megoldások tartalmáért.

(c) Az Apple semmilyen kötelezettséget sem vállal a Megoldással kapcsolatos karbantartási és támogatási szolgáltatások biztosítása tekintetében.

(d) Ha a Megoldás nem felel meg bármely vonatkozó szavatosságnak, értesítheti az Apple vállalatot, és az Apple visszatéríti Önnek a Megoldás vételárát. Az alkalmazandó jogszabályok által megengedett maximális mértékben az Apple semmilyen további szavatossági kötelezettséget nem vállal a Megoldással kapcsolatosan, továbbá az Ön, a Forgalmazó és az Apple között a szavatosság való megfelelőség hiányából adódó bármilyen további követelés, veszteség, kötelezettség, költség, kár vagy kiadás a Forgalmazó kizárólagos felelősségi körébe tartozik.

(e) A Forgalmazó – nem pedig az Apple – felelős minden olyan követelés kezeléséért, amelyet Ön vagy egy harmadik fél nyújt be a Megoldással vagy a Megoldás tulajdonjogával és/vagy használatával kapcsolatosan, beleértve a következőket: (i) termékfelelősségi károkra vonatkozó követelések; (ii) bármilyen követelés, amely szerint a Megoldás nem felel meg egy vonatkozó jogi vagy szabályozási követelménynek; és (iii) a fogyasztóvédelmi vagy hasonló jogszabályok alapján felmerülő követelések.

(f) Amennyiben bármely harmadik fél azt állítja, hogy a Megoldás vagy a Megoldás birtoklása és használata sérti a harmadik fél szellemi tulajdonjogait, a Forgalmazó – és nem az Apple – kizárólagos felelősséget vállal minden szellemi tulajdonnal kapcsolatos követelés kivizsgálásáért, védelméért, rendezéséért és teljesítéséért.

(g) Önnek be kell tartania bármely harmadik felektől származó feltételt a Megoldás használatakor. Egy VOIP-megoldás esetén például nem sértheti meg a vezeték nélküli adatszolgáltatásra vonatkozó szerződést a Megoldás használata során.

(h) Az Apple és az Apple leányvállalatai a jelen Szerződés harmadik haszonélvező felei, és miután Ön elfogadja a Szerződés feltételeit, az Apple vállalatnak harmadik haszonélvező félként jogában áll (és elfogadja a jogot) a Szerződés érvényesítése Önnel szemben.

13.6.3. Az Amazon Appstore áruházból letöltött Megoldások esetében az Amazon vállalat az „Alapértelmezett Végfelhasználói Licencszerződéses Feltételek” részeként bizonyos fogyasztói használati feltételeket határozhat meg az Amazon Appstore áruház igénybevételéhez. Ezek az Alapértelmezett Végfelhasználói Licencszerződéses Feltételek az Amazon Appstore áruházon keresztül beszerzett Megoldásokra érvényesek. Az Alapértelmezett Végfelhasználói Licencszerződéses Feltételek többek között meghatározzák, hogy a Forgalmazó a Megoldás licencbeadója, és az Amazon nem számít a Szerződés egyik érintett felének sem. Ha az Alapértelmezett Végfelhasználói Licencszerződéses Feltételek és a jelen Szerződés ütközik egymással, akkor ezen ütközés tekintetében az Alapértelmezett Végfelhasználói Licencszerződéses Feltételei az irányadóak és élveznek elsőbbséget. Az Amazon nem felelős azért, hogy a Forgalmazó vagy Ön betartja-e az Alapértelmezett Végfelhasználói Licencszerződéses Feltételeket.

13.7. Szakértői kiadás. A jelen 13.7. szakasz abban az esetben alkalmazandó, amennyiben Ön valamely Megoldás Szakértői kiadását szerezte be. A Vonatkozó Feltételekben meghatározott számú műszaki szakember számára engedélyezheti, hogy a Megoldást saját (amennyiben Ön vállalati előfizetést vásárolt) vagy harmadik felek (amennyiben Ön hibaelhárítási előfizetést vásárolt) tulajdonában lévő Eszközökön végzett optimalizálási és szervizmunkálatok céljával használja. Mindegyik műszaki szakember egyidejűleg csak egyetlen Eszközre telepítheti a Megoldást, és el kell távolítania azt, mielőtt visszaadná az Eszközt a felhasználója kezelésébe.

13.8. Garanciacsomag. A jelen 13.8. szakasz a Garanciacsomagokra vonatkozik.

13.8.1. A „“Garanciacsomag” kifejezés egy olyan szolgáltatást jelöl, amelynek értelmében a Forgalmazó szakembere (egy „Munkatárs”) külön előfizetési díj ellenében támogatást nyújt Önnek a védett Eszközöket az Előfizetési időtartam alatt megfertőző vírusok és egyéb Rosszindulatú Kódok eltávolításához. A Garanciacsomagok a Forgalmazó egyes vírusvédelmi Megoldásaival vagy egyéb biztonsági Megoldásaival (külön-külön: „Biztonsági Megoldás”) együtt vásárolhatók meg, és az adott Biztonsági Megoldás által nyújtott védelmet egészítik ki.

13.8.2. Ha a Garanciacsomag keretében a Forgalmazó segítségét kéri, és a 13.8.3. szakasz értelmében Ön és az Eszköz jogosult a támogatásra, a Forgalmazó minden kereskedelmileg indokolt erőfeszítést megtesz, hogy támogatást nyújtson Önnek az Eszközt megfertőző vírusok vagy egyéb Rosszindulatú Kódok eltávolításához. Ön ezúton tudomásul veszi, elfogadja és vállalja, hogy a Forgalmazó erőfeszítései – adott esetben – nem elegendőek bizonyos vírusok vagy egyéb Rosszindulatú Kódok az Eszközről való eltávolításához, valamint, hogy a Forgalmazó a szolgáltatás nyújtása során – adott esetben – módosíthatja, törölheti vagy károsíthatja az Eszközön lévő adatokat, módosíthatja az Eszköz beállításait, vagy egyéb módon akadályozhatja az Eszköz megfelelő működését.

13.8.3. A Garanciacsomag a következőkre terjed ki: (i) kizárólag azon Eszközre, amelyre Ön megvásárolta a kapcsolódó Biztonsági Megoldást, és nem ruházható át másik Eszközre; továbbá (ii) kizárólag azon vírusokra és egyéb Rosszindulatú Kódokra terjed ki, amelyek az Előfizetési időtartam ideje alatt fertőzik meg Eszközét, miután Ön letöltötte és telepítette az Eszközre a Biztonsági Megoldást, valamint a Biztonsági Megoldás – naprakész, Rosszindulatú Kódokra vonatkozó definíciókkal egyetemben történő – futtatása során. A Forgalmazó értesítés nélkül megszüntetheti a Garanciacsomag rendelkezésre állását, amennyiben saját üzleti megítélése alapján megállapítja, hogy Ön a Garanciacsomag keretében egy, a Garanciacsomag alá nem tartozó Eszközre kért vagy vett igénybe támogatást, a Garanciacsomagot egy másik természetes vagy jogi személyre átruházta vagy megpróbálta átruházni, vagy egyéb módon megszegte a Garanciacsomag feltételeit.

13.8.4. A Forgalmazó a Garanciacsomag keretében történő segítségnyújtás érdekében távoli hozzáférést kérhet az Eszközéhez, és/vagy kérheti, hogy telepítse a Támogatási Szoftvert, amely esetben Ön elismeri és elfogadja, hogy a 13.10. szakasz alkalmazandó. Amennyiben nem képes vagy nem szándékozik távoli hozzáférést biztosítani az Eszközéhez, és/vagy nem képes vagy nem szándékozik a Támogatási Szoftvert az Eszközre letölteni és telepíteni, vagy a Forgalmazó vagy a Munkatárs egyéb utasításait követni, illetve a Forgalmazó megállapítja, hogy az Eszköz a Garanciacsomag keretében nem jogosult a támogatásra, a Forgalmazó nem nyújt támogatást a Garanciacsomag keretében. A Forgalmazó felajánlhat (de nem köteles felajánlani) Önnek olyan szolgáltatást, amelynek keretében a Forgalmazó vagy egy alvállalkozója díj ellenében támogatást nyújt Önnek.

13.9. Prémium Terméktámogatás. A jelen 13.9. szakasz vonatkozik az Avast Total Care, az AVG Prémiumszintű Műszaki Támogatás és más terméktámogatási szolgáltatásokra (külön-külön: „Prémium Terméktámogatás”), amelyeket a Forgalmazó a szoftver Megoldásaitól külön értékesít, és amelyeken keresztül a Forgalmazó segítséget nyújthat Önnek a különféle szoftvertermékek és/vagy eszközök vagy rendszerek – beleértve a számítógép, Mac, táblagép, mobiltelefon vagy bármely más személyi számítástechnikai eszköz, vezeték nélküli útválasztó, kábelmodem vagy más útválasztó, nyomtató, digitális kamera, médialejátszó, intelligens tv-készülék vagy DVD-/Blu-Ray-lejátszó típusú eszközöket – telepítésében, konfigurálásában vagy hibaelhárításában.

13.9.1. A Munkatárs a Prémium Terméktámogatás keretében megteszi a kereskedelmileg észszerű erőfeszítéseket annak érdekében, hogy segítséget nyújtson a problémák megoldásához, de a piacon elérhető technológiák változatossága és összetettsége miatt előfordulhat, hogy a Munkatárs nem képes megoldani a problémáját. Ilyen problémák lehetnek például azok, amelyek a gyártó által még meg nem oldott szoftver- vagy hardverhibák következményeként lépnek fel, vagy az eszköz konfigurációjához kapcsolódnak, és lehetetlenné vagy észszerűtlenül bonyolulttá teszik a probléma megfelelő meghatározását vagy megoldását a Munkatárs számára. Ezért ezúton elismeri és elfogadja annak lehetőségét, hogy a Forgalmazó erőfeszítései nem elegendőek az Ön által azonosított problémák megoldásához, vagy hogy azoknak a problémáknak a megoldása nem történik meg kellő időben.

13.9.2. A Munkatárs a Prémium Terméktámogatás keretében távoli hozzáférést kérhet az Eszközéhez, és/vagy kérheti, hogy telepítse a Támogatási Szoftvert, amely esetben elismeri és elfogadja, hogy a 13.10. szakasz alkalmazandó. Amennyiben nem képes vagy nem szándékozik távoli hozzáférést biztosítani az Eszközéhez, és/vagy nem képes vagy nem szándékozik a Támogatási Szoftvert az Eszközre letölteni és telepíteni, vagy a Forgalmazó vagy a Munkatárs egyéb utasításait követni, illetve a Forgalmazó megállapítja, hogy az Eszköz a Prémium Terméktámogatás keretében nem jogosult a támogatásra, a Forgalmazó nem nyújt támogatást a Prémium Terméktámogatás keretében.

13.10. Távoli Hozzáférés; Támogatási Szoftver

13.10.1. Távoli Hozzáférés. A Garanciacsomag keretében, a Prémium terméktámogatás részeként vagy más szolgáltatásokkal kapcsolatosan nyújtott szolgáltatás vonatkozásában a Forgalmazó vagy egy Munkatársa számára szükségessé válhat az eszközeinek a távoli elérése és irányítása annak érdekében, hogy elhárítsa az Ön által tapasztalt problémákat. A távoli hozzáférési munkamenettel kapcsolatban:

(a) A Munkatársnak szüksége lehet arra, hogy különböző parancsfájlokat futtasson az eszközein, megváltoztassa a konfigurációt, szoftvert telepítsen vagy távolítson el, egyéb változtatásokat hajtson végre az eszközökön vagy az ilyen eszközök szoftverbeállításain, amennyiben ez szükséges a probléma megoldásához. Ön tudomásul veszi, hogy a Munkatárs telepíthet vagy eltávolíthat különböző szellemi tulajdonjogok tárgyát képező vagy harmadik fél tulajdonában álló szoftvereszközöket, ha ezt szükségesnek tartja annak érdekében, hogy segítsen az Ön által tapasztalt problémák megoldásában, azonban erre nem köteles. Az ilyen szoftver elemei jogi védelem alatt állnak, beleértve a szerzői jogot is.

(b) Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Munkatárs a távoli hozzáférési munkamenet létesítésére való felhatalmazásával a Forgalmazó (és a Forgalmazó nevében eljáró partnerei és alvállalkozói) részére teljes vagy korlátozott hozzáférést biztosít az eszközeihez, szoftvereihez és hálózatához (az eszközök, a szoftverek és a hálózati konfiguráció függvényében), és felhatalmazza a Forgalmazót, hogy elvégezze a fent meghatározott vagy a Munkatárs által javasolt módosításokat a Megoldás kivitelezése során. Tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Munkatárs vagy a Munkatárs útmutatása alapján eljárva Ön módosíthatja, törölheti vagy károsíthatja a szoftvert vagy az eszközein tárolt adatokat, módosíthatja az eszközök, a szoftverek vagy a hálózat beállításait, vagy más módon zavarhatja az eszközök, a szoftverek vagy a hálózat megfelelő működését.

(c) Tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Munkatárs hozzáférhet az Eszközén tárolt bármely adathoz. A Munkatársak képzésben részesülnek annak érdekében, hogy ne férjenek hozzá több információhoz, mint amennyi szükséges annak érdekében, hogy megoldják a problémákat, amelyekkel kapcsolatban a segítségüket kérik. Mindazonáltal figyelje az Eszköz képernyőjét, hogy ellenőrizhesse a Munkatárs tevékenységét, amíg a Megoldást kivitelezi az Eszközén. Bármikor megszüntetheti az élő támogatási munkamenetet, ha erre kéri a Munkatársat, vagy ha megszünteti a távoli hozzáférési munkamenetet.

13.10.2. Támogatási Szoftver.

(a) A Forgalmazó vagy egy Munkatárs, a Garanciacsomag, Prémium Terméktámogatás vagy más szolgáltatás keretében nyújtandó szolgáltatás feltételeként arra utasíthatja, hogy töltsön le és telepítsen az Eszközre bizonyos szoftvereket (a „Támogatási Szoftver”), amelyek segítségével a Munkatárs távolról hozzáférhet az Eszközéhez, információkat gyűjthet az Eszközről és annak működéséről, diagnosztizálhatja és kijavíthatja a problémát, illetve módosíthatja az Eszköz beállításait. Előfordulhat, hogy a Forgalmazó vagy egy Munkatárs által meghatározott más utasításokat is követnie kell. 

(b) Amennyiben Ön vagy egy Munkatárs telepíti a Támogatási Szoftvert egy Eszközön, a Támogatási Szoftver:

(i) Megkövetelheti, hogy aktiválja azt az Eszközén. Amennyiben nem hajtja végre az aktiválást a Munkatárs által kért időtartamon belül vagy a Támogatási Szoftver által meghatározottak szerint, a Támogatási Szoftver működése félbeszakadhat az aktiválás befejezéséig.

(ii) Rendszeresen kommunikálhat a Forgalmazó (vagy partnerei, illetve alvállalkozói) kiszolgálóival, hogy: (i) biztosítsa, hogy valamennyi olyan szolgáltatást és szoftvert megkapjon, amelyre a Megoldás részeként jogosult; (ii) lehetővé tegye, hogy a Megoldás részeként azonnal csevegést indíthasson egy Munkatárssal; vagy (iii) a Megoldás részeként hozzáférést biztosítson egyes önkiszolgáló eszközökhöz.

(iii) Alapértelmezésben folyamatosan futhat az Eszközén és különböző háttérfeladatokat teljesíthet, amelyek segítenek abban, hogy az Eszköze működésre képes állapotban maradjon. A futtatás során különböző adatokat gyűjthet az Eszközére vonatkozóan, beleértve annak műszaki jellemzőit, az operációs rendszerével kapcsolatos adatokat, a letöltött és/vagy telepített szoftvereket, frissítéseket és programbővítéseket, a biztonsági szoftverének elérhetőségét és állapotát, a biztonsági másolatokat és a tűzfalakat, a különféle egyedi azonosítókat, a rendszer- és szoftver-hibaüzeneteket, a hálózati kapcsolatok állapotát, a csatlakoztatott perifériaeszközöket és más csatlakoztatott eszközöket, valamint egyéb hasonló információkat és adatokat. Ez az információ segít a Forgalmazónak megelőzni számos gyakori problémát, amelyet tapasztalhat, továbbá segít gyorsan azonosítani a problémákat, amelyek megoldásában a Forgalmazó támogatását kéri.

13.11. Avast Driver Updater

13.11.1. Az Avast Driver Updater használata különálló számítógépként működő Eszközön, azaz nem „virtuális gépen” javasolt, amelynek keretén belül egy megosztott számítástechnikai erőforrás szimulálja több, erre a célra kijelölt fizikai számítógép funkcióit. Az Avast Driver Updater program hatékonysága jelentősen csökken, ha fizikai számítógép helyett, virtuális számítógépen alkalmazzák.

13.11.2. Az Avast Driver Updater az eszközmeghajtó telepítőfájlokban biztosított gyártói adatokra támaszkodik, ideértve a megjelenés dátumát, a Megoldás szűrési eredményeiben található információk megjelenítése érdekében. A FORGALMAZÓI CSOPORT ÉS A FORGALMAZÓI PARTNEREK NEM SZAVATOLJÁK, ILLETVE NEM TESZNEK OLYAN NYILATKOZATOT, MELY SZERINT A MEGOLDÁS ÁLTAL BIZTOSÍTOTT ESZKÖZMEGHAJTÓ AZ ÉRINTETT ESZKÖZMEGHAJTÓ LEGFRISSEBB VÁLTOZATA, ILLETVE ANNAK VALAMELY KONKRÉT VERZIÓJA LESZ, A MEGOLDÁS ÁLTAL KÖZÖLT BÁRMELY ELTÉRŐ VAGY ELLENTÉTES INFORMÁCIÓ ELLENÉRE SEM.

13.12. Avast Secure Web Gateway és Avast Secure Internet Gateway

13.12.1. A jelen 13.12. szakaszban használtak szerint:

(a) az Összesített Adatok” olyan adatokat jelentenek, amelyek: (i) anonimizáltak, és nem alkalmasak egyetlen természetes személy vagy szervezet személyes azonosítására sem; (ii) azokat egyesítették az Avast Secure Gateway más felhasználóinak adataival, és/vagy további adatforrásokkal; továbbá (iii) bemutatásukra olyan módon kerül sor, amely alapján az Avast Secure Gateway egyéni felhasználói nem azonosíthatók.

(b) Az Avast Secure Gateway” kifejezés az Avast Secure Web Gateway vagy Avast Secure Internet Gateway szolgáltatást jelenti;

(c) a DNS Tranzakció” olyan rekurzív DNS (tartománynév-rendszer) lekérdezést jelent, amelyet Ön küld el az Avast Secure Web Gateway használata során.

(d) a Seat” (ülőhely) azon személy előfizetésére vonatkozik, aki az Avast Secure Gateway által rendelkezik internethozzáféréssel, a 13.12.5. pontban részletesen ismertetettek szerint. A Seat abban az esetben ruházható át egyik személyről a másikra, ha az eredeti felhasználó számára már nem engedélyezett az internetelérés az Avast Secure Gateway szolgáltatáson keresztül, illetve nem azokat használja az interneteléréshez.

(e) A Tranzakció” kifejezés egy HTTP vagy HTTPS kérelmet jelent, melyet Önnek küldenek vagy Ön küld az Avast Secure Internet Gateway használatával.

13.12.2. Az Avast Secure Gateway által végett bármely eszközről tilos a következőket tenni: (i) a vonatkozó jogszabályokat megszegve, nem küldhető spam vagy más módon duplikálódó, illetve kéretlen üzenetek; (ii) nem küldhetők jogsértő, obszcén, fenyegető, becsületsértő, illetve jogellenes anyagok; (iii) a vonatkozó jogszabályokat megszegve, nem érhetők el letiltott szolgáltatások; illetve (iv) nem futtathatók automatikus lekérdezések az internetes URL-eken.

13.12.3. Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy: (i) a Forgalmazó abban az esetben fogja biztosítani az Avast Secure Gateway szolgáltatásokat, ha Ön olyan érvényes továbbítási mechanizmusok segítségével továbbítja a Forgalmazó számára internetes adatforgalmát, amely lehetővé teszi az automatikus feladatátvételt (automatic fail-over) (azaz DNS, PAC, IPSEC, GRE alagutak, vagy megfelelő Forgalmazói Megoldások); (ii) az Ön felelőssége, hogy megadja a Forgalmazó részére az általa indokoltan, bizonyos időközönként kért műszaki adatokat vagy egyéb információkat; (iii) a Forgalmazói Csoport és a Forgalmazói Partnerek felhasználhatják az Avast Secure Gateway Ön általi használatából nyert Rosszindulatú Kódokat (a 13.16.1. (b) szakaszban meghatározottak szerint), spameket, zombi számítógépek hálózati adatait, illetve egyéb információkat az alábbi célok érdekében: (1) az Avast Secure Gateways fenntartására, fejlesztésére és/vagy elemzésére; (2) a jogi vagy szerződéses követelményeknek való megfelelés érdekében; illetve (3) a rosszindulatú vagy nemkívánt tartalmaknak a Forgalmazói Partnerek részére történő rendelkezésre bocsátására, hogy azok továbbfejleszthessék és javíthassák az Avast Secure Gateways szolgáltatásokat; továbbá (iv) a Forgalmazói Csoport és a Forgalmazói Partnerek az Összesített Adatok alapján referenciamutatókat és intézkedéseket dolgozhatnak ki és tehetnek közzé.

13.12.4. A Forgalmazói Csoport és a Forgalmazói Partnerek fenntartják a jogot, hogy a sávszélességek, illetve a forgalom interneten keresztüli irányítását kereskedelmileg optimális módon végezhessék, feltéve, hogy ezen intézkedések nem veszélyeztetik a Forgalmazó Avast Secure Gateways szolgáltatások biztosítására vonatkozó kötelezettségeinek teljesítését. A Forgalmazó vagy valamely Forgalmazói partner (adott esetben) felfüggesztheti az Ön hozzáférését az Avast Secure Gateways szolgáltatáshoz, illetve azok letöltési lehetőségét, amennyiben ezen Megoldások Ön által történő használata közvetlen fenyegetést jelent a Forgalmazói Csoport vagy valamely Forgalmazói Partner hálózatára vonatkozóan, illetve amennyiben eleget kell tenniük a vonatkozó jogszabályoknak. Ilyen körülmények felmerülése esetén a Forgalmazó vagy (adott esetben) a Forgalmazói Partner az alábbiak szerint jár el: (i) a Forgalmazói Csoport vagy a Forgalmazói Partnerek hálózatai károsodásának megelőzése, továbbá a vonatkozó jogszabályoknak való megfelelés érdekében, kizárólag az észszerűen megkövetelt mértékig felfüggeszti az Avast Secure Gateways szolgáltatások biztosítását (például, letiltja a sértő források IP-címét); (ii) észszerű erőfeszítéseket tesz arra, hogy azonnal kapcsolatba lépjen Önnel, és lehetőséget adjon arra Önnek, hogy késedelem nélkül módosítsa szervere(i) megfelelő beállításait, és/vagy együttműködik Önnel az Avast Secure Gateways szolgáltatások felfüggesztését előidéző problémák azonnali elhárításában; továbbá (iii) visszaállítja a felfüggesztett Avast Secure Gateways szolgáltatásokat azt követően, hogy valamennyi érintett problémát elhárítottak a Forgalmazó vagy a Forgalmazói Partner (az adott helyzet szerint) megelégedésére.

13.12.5. Annak meghatározása céljából, hogy Ön elegendő „Ülést” vásárolt-e, az Avast Secure Internet Gateway szolgáltatáson egy napon belül áthaladó minden 2000 tranzakció számít egy Avast Secure Internet Gateway „Ülésnek”, illetve az Avast Secure Web Gateway szolgáltatáson egy napon belül áthaladó minden 2000 DNS-tranzakció számít egy Avast Secure Web Gateway „Ülésnek”. Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy az Ön által történő használatra kötelezően megvásárolandó számú Seat-ek kiszámítására az alábbiak szerint kerül sor: (i) Az Avast Secure Internet Gateway esetében a számítás úgy történik, hogy az egy naptári napon belül az Avast Secure Internet Gateway szolgáltatáson áthaladó összes Tranzakciót elosztják 2000-rel (ii) Az Avast Secure Web Gateway esetében a számítás úgy történik, hogy az egy naptári napon belül az Avast Secure Web Gateway szolgáltatáson áthaladó összes DNS-tranzakciót elosztják 2000-rel.

13.12.6.  Bár a Forgalmazó külön nem számíthat fel díjat a sávszélességért az Avast Secure Gateway Ön általi használatával kapcsolatban, a Forgalmazó és az érintett Forgalmazói Partner részéről jelentős sávszélességgel kapcsolatos költségek merülhetnek fel az Avast Secure Gateway Önnek történő biztosítása során. Ennek megfelelően, az Avast Secure Gateway Ön általi használata miatti sávszélesség-fogyasztásban tapasztalható lényeges növekedés jelentős mértékben befolyásolhatja és zavarhatja a Forgalmazó és a Forgalmazói Partner tevékenységét. Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy olyan körülmények között, amikor az Avast Secure Gateway Ön általi használata miatt a sávszélesség-fogyasztás lényegesen meghaladja a Vonatkozó Feltételek által meghatározott DNS-tranzakciók vagy az Ülésenkénti DNS-tranzakciók számát, a Forgalmazó vagy a Forgalmazói Partner értesítheti Önt, amely esetben Ön köteles jóhiszeműen megegyezni a Forgalmazóval: (i) sávszélesség-csökkentési tervben; és/vagy (ii) az Avast Secure Gateway árának emelésében az Előfizetési időtartam hátralévő részére. Ha a Forgalmazó vagy (adott esetben) a Forgalmazói Partner értesítésétől számított harminc (30) napon belül nem tud kölcsönösen elfogadható megoldást találni a Forgalmazóval, akkor a Forgalmazó harminc (30) napos értesítés mellett felmondhatja az Avast Secure Gateway Előfizetési időtartamának hátralévő részét és visszatérítheti Önnek az előre kifizetett előfizetési díjak bármely részét, a Előfizetési időtartam fel nem használt részének fedezeteként.

13.12.7. Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Forgalmazói Csoport és a Forgalmazói Partnerek felhasználhatják, reprodukálhatják, tárolhatják, módosíthatják és megjeleníthetik az Ön tranzakciós naplóiból származó információkat (vagyis az Avast Secure Gateway Ön által történő használatán keresztül az Ön részére küldött, vagy Öntől kapott valamennyi hálózati forgalom metaadatait) (a „Tranzakciós Naplók”). A Tranzakciós Naplókat a Forgalmazói Csoport vagy egy Forgalmazói Partner az Előfizetési időtartam ideje alatt 6 hónapos göngyölt időtartamokig őrizheti meg. Az Előfizetési időtartam felmondásakor vagy lejáratakor a Tranzakciós Naplókat – a Forgalmazói Csoport és a Forgalmazói Partnerek által teljesített standard megőrzési ciklus teljesítését követően – a Forgalmazói Csoport és a Forgalmazói Partnerek törlik, illetve az Ön írásbeli kérelmére ezt megelőzően is elvégzik a törlést.

13.13. Egyes HMA-megoldások

13.13.1. Virtuális magánhálózat. A Vonatkozó Feltételek eltérő rendelkezése hiányában az Ön HMA Virtuális magánhálózati termékre vonatkozó előfizetése (a „HMA VPN”) feljogosítja Önt arra, hogy legfeljebb 5 egyidejű kapcsolatot hozzon létre az egyes HMA! VPN előfizetéseket illetően. A jelen Szerződés ettől eltérő rendelkezései ellenére, amennyiben Ön meghaladja az érintett HMA VPN előfizetés alapján létrehozható egyidejű kapcsolatok számát, a Forgalmazó – előzetes értesítés nélkül – bármikor felfüggesztheti, illetve letilthatja az Ön HMA VPN szolgáltatáshoz való hozzáférését és/vagy annak Ön által történő használatát. Amennyiben növelni szeretné a HMA VPN előfizetése alapján létesíthető egyidejű kapcsolatok számát, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a következő címen: sales@hidemyass.com.

13.13.2. Web proxy. A HMA web proxy szolgáltatás („Web Proxy”) ingyenes Megoldás, amely nem igényli, hogy Ön regisztrálja adatait a Forgalmazónál. Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy kizárólag Ön visel felelősséget, tehát a Forgalmazói Csoportot és a Forgalmazói Partnereket nem terheli felelősség sem Önnel, sem bármely harmadik féllel szemben az alábbiakkal kapcsolatban: (a) bármely harmadik fél weboldalán található tartalmakhoz (ideértve bármely sértő vagy kifogásolható tartalmat) való hozzáférése, azok Ön által történő megtekintése vagy használata a Web Proxy igénybevétele során; (b) az Ön megfelelése bármely harmadik fél által működtetett weboldalra vonatkozó használati feltételeknek, amelyekhez Ön hozzáfér, azokra belép vagy felhasznál a Web Proxy igénybevétele során; továbbá (c) a Web Proxy használata során Ön által létrehozott, rendelkezésre bocsátott, továbbított vagy megjelenített tartalomból eredő követelés, veszteség vagy károkozás, ideértve a Forgalmazói Csoport vagy Forgalmazói Partnerek által benyújtott követeléseket, általuk elszenvedett, illetve náluk felmerült veszteségeket vagy károkat.

13.14. Virtuális magánhálózatok. Néhány országban tiltják vagy korlátozzák a virtuális magánhálózatok használatát („VPN-ek”), és ezek közül néhány ország technológiai intézkedéseket foganatosított a VPN-ek működésének megakadályozására. Ennek következtében a Forgalmazó VPN Megoldásaira (ideértve a HMA VPN-t) regionális korlátozások vonatkozhatnak, amelyek bizonyos időközönként módosulhatnak. További információkat itt találhat.

13.15. Eszközök. A Forgalmazó kulcsot vagy más eszközt biztosíthat Önnek (az „Eszköz”) a Megoldása részeként, amely esetben a jelen 13.15. fejezet kiegészítő rendelkezéseit kell alkalmazni:

13.15.1. A 6.1. fejezet szerinti korlátozott szavatosság időtartama az Eszköz vonatkozásában a vásárlás időpontjától számított 1 évre hosszabbodik (az „Eszköz Szavatossági Időtartam”).

13.15.2. Köteles értesíteni a Forgalmazót, amennyiben az Eszköz hibás vagy meghibásodik. Amennyiben Ön értesíti a hibáról a Forgalmazót az Eszköz Szavatossági Időtartamon belül és a Forgalmazó nem tudja azt távolról megjavítani, a Forgalmazó választása szerint és saját költségére 5 munkanapon belül vagy: (a) kicseréli az Eszközt az Eszköz új vagy felújított egységére, amely esetben a 6.1. szakasz szerinti szavatosság alkalmazandó az Eszköz eredeti egységére irányadó Eszköz Szavatossági Időtartam maradékára; vagy (b) felmondja az előfizetését és visszatérít minden meg nem keresett előfizetési díjat, amelyet Ön előzetesen kifizetett. Amennyiben az Eszköz az Eszköz Szavatossági Időtartam végét követően megy tönkre, vagy nem rendeltetésszerű használat, károsodás, beavatkozás, helytelen használat, baleset, veszteség vagy lopás miatt, a Forgalmazó a standard árat számíthatja fel az Eszköz csereegységéért. A Forgalmazó a saját belátása szerint kicserélheti az Eszközt új vagy eltérő eszközre, amelyre a jelen Szerződés ugyanúgy vonatkozik (ideértve a 13.15. fejezetet is).

13.16. Mobile Threat Intelligence Platform

13.16.1. A jelen 13.16. szakaszban használtak szerint:

(a) Tartalom”: bármely tartalom, anyag, termék és szolgáltatás, amelyhez Ön az MTIP-n vagy ennek útján fér hozzá, ideértve a Forgalmazó Tartalmát, az Ön Tartalmát és azokat az információkat, amelyeket más MTIP felhasználókkal cserél.

(b)  MTIP”: az Avast által elérhetővé tett Mobile Threat Intelligence Platform.

(c) Fenyegetés-minta”: bármely kód, funkció, rutin vagy eszköz, amely Rosszindulatú Kód bármely elemét tartalmazza, leírja vagy bemutatja.

(d) Forgalmazó Tartalma”: minden Tartalom, amit a Forgalmazói Csoport tagjai feltöltenek, közzétesznek, megjelenítenek vagy mások számára elérhetővé tesznek az MTIP használatával, és minden Tartalom, amelyet egyéb felek az MTIP használatával közzétesznek, megjelenítenek, megosztanak vagy mások számára elérhetővé tesznek, ide nem értve az Ön Tartalmát és a Fenyegetés-mintákat.

(e) Az Ön Tartalma”: minden Tartalom (ide nem értve a Fenyegetés-mintákat), anyagokat, termékeket és szolgáltatásokat, amelyeket Ön feltölt, közzétesz, megjelenít, megoszt vagy mások számára elérhetővé tesz az MTIP használatával.

13.16.2. Az Ön és a Forgalmazói Csoport közöttiként a Forgalmazó Tartalma a Forgalmazói Csoport tagjainak tulajdonát képezi. A Forgalmazói Csoport tagjai, akikre a jelen Szerződés feltételei vonatkoznak, korlátozott, nem kizárólagos licencet biztosítanak Önnek az MTIP-n Ön számára elérhetővé tett Forgalmazói Tartalom használata és az ahhoz való hozzáférés tekintetében, kizárólag az MTIP használatával kapcsolatban.

13.16.3. Bármely Tartalom elérhetősége az MTIP-n nem jelenti annak a Forgalmazói Csoport bármely tagja általi jóváhagyását vagy ellenőrzését. A Forgalmazói Csoport tagjai nem szavatolnak vagy vállalnak felelősséget az MTIP-n elérhetővé tett Tartalmak pontosságáért, teljességéért vagy naprakész voltáért. A Forgalmazói Csoport tagjai nem adnak tanácsokat vagy javaslatokat a Tartalom elérhetővé tételével az MTIP-n (ideértve a Forgalmazói Tartalommal kapcsolatosakat is) és ennek megfelelően Ön a saját döntését és választását a saját elemzéséire és vizsgálataira alapozva alakítja ki, és nem támaszkodhat az MTIP-n elérhetővé tett Tartalmak pontosságára, teljességére vagy naprakész voltára.

13.16.4. Az Ön Tartalmának feltöltésével, közzétételével, megosztásával vagy MTIP-n való elérhetővé tételével a Forgalmazói Csoport tagjai számára nem kizárólagos, területi korlátozás nélküli, ingyenes, teljes mértékben kifizetett, átruházható, (többszintű) allicencbe adható licencet biztosít az Ön Tartalmának használata, másolása, reprodukálása, feldolgozása, adaptálása, módosítása, származtatott alkotások létrehozása, feltöltése, közzététele, továbbítása, tárolása, megjelenítése, terjesztése, mások számára elérhetővé tétele és más módon történő felhasználása érdekében az MTIP működtetésével vagy használatával, illetve az MTIP promóciójával, reklámozásával vagy marketingjével kapcsolatban, az MTIP vagy a Tartalom mások számára való elérhetővé tétele vonatkozásában, minden médiumon vagy (jelenleg ismert vagy később kifejlesztett) terjesztési módon és módszeren keresztül. Ön beleegyezik abba, hogy jelen licenc a Forgalmazói Csoport tagjai számára magában foglalja azt a jogot is, hogy az Ön Tartalmát elérhetővé Tegyék azon Forgalmazó Partnerek számára is, akik együttműködnek a Forgalmazói Csoport tagjaival az Ön Tartalmának feltöltése, közzététele, megjelenítése, megosztása vagy elérhetővé tétele során, az MTIP vagy a Tartalom mások számára való elérhetővé tétele vonatkozásában, egyéb médián vagy terjesztési módon és módszeren keresztül. Jelen licenc magában foglalja az MTIP egyéb felhasználóinak azon jogosultságát is, hogy azok az Ön Tartalmát használhassák és módosíthassák. Ön tisztában van azzal, hogy az Ön Tartalmát módosíthatjuk, adaptálhatjuk vagy abból származékos műveket készíthetünk, annak érdekében, hogy azt feltöltsük, közzétegyük, megjelenítsük vagy elérhetővé tegyük számítógépes hálózatokon, eszközökön, szolgáltatásokon keresztül és különböző médiumokon. Ezenkívül eltávolíthatjuk az Ön Tartalmát az MTIP-ről vagy megtagadhatjuk annak közzétételét is, egészben vagy részben, saját belátásunk szerint bármikor.

13.16.5. Az Ön Tartalmának feltöltésével, közzétételével, megjelenítésével, megosztásával vagy elérhetővé tételével az MTIP-n, Ön kijelenti, szavatolja és vállalja a Forgalmazói Csoport minden tagjával szemben, hogy: (a) Ön a tulajdonosa vagy megszerezte az összes szükséges licencet vagy engedélyt az érintett felektől az Ön Tartalmának használata és a Forgalmazói Csoport tagjainak az Ön Tartalmának használatára vonatkozó szükséges jogok, licencek és engedélyek biztosítása tekintetében a jelen Szerződésben leírtak szerint; és (b) az Ön Tartalmainak feltöltése, közzététele, megjelenítése, megosztása vagy elérhetővé tétele az MTIP-n nem sérti harmadik feleknek vagy a Forgalmazói Csoport tagjainak szellemi alkotásokhoz fűződő jogait, mások adatvédelemhez vagy személyhez fűződő egyéb jogait és az alkalmazandó jogszabályokat. Ön teljes felelősséget vállal azért, hogy elkerülje az Ön Tartalmával kapcsolatban mások szellemi alkotásokhoz, adatvédelemhez vagy egyéb személyhez fűződő jogainak vagy az alkalmazandó jogszabályoknak a megsértését. Ön vállalja, hogy megfizet minden jogdíjat, díjat és egyéb összegeket, amelyekkel Ön az Ön Tartalmának feltöltése, közzététele, megjelenítése, megosztása és az MTIP-n való elérhetővé tétele miatt tartozik bármely olyan személynek vagy a Forgalmazói Csoport tagjainak, illetve a Forgalmazó Partnereknek, akik azon jogok, licencek vagy engedélyek bármelyikét gyakorolják, amelyeket Ön biztosított a jelen 13.16. szakasz alapján.

13.16.6. A Forgalmazói Csoport egyik tagja sem vállal felelősséget a Fenyegetés-mintákkal kapcsolatban és a Forgalmazói Csoport kizár minden (kifejezett vagy hallgatólagos) szavatosságot arra vonatkozóan, hogy Fenyegetés-minták bármelyikének reprodukciója, terjesztése vagy használata nem sérti harmadik felek szellemi alkotásokhoz fűződő jogait, mások adatvédelemhez vagy személyhez fűződő egyéb jogait és az alkalmazandó jogszabályokat. Fenyegetés-minták Ön általi használata, másolása, reprodukálása, feldolgozása, adaptálása, módosítása, származtatott alkotások létrehozása, feltöltése, közzététele, továbbítása, tárolása, megjelenítése, terjesztése, mások számára elérhetővé tétele és más módon történő felhasználása esetén Ön vállalja az összes kapcsolódó kockázatot és visszavonhatatlanul lemond minden jogáról, hogy a Forgalmazói Csoport bármely tagjával szemben követelést támasszon az ilyen Fenyegetés-mintával kapcsolatban.

13.16.7. A kétségek elkerülése érdekében a 4., 5.1.7., 5.1.11. és 5.3. szakaszok („Releváns Szakaszok”) vonatkoznak az Ön Tartalmára és az MTIP Ön általi használatára (ideértve az Ön Tartalmának feltöltését, közzétételét, megjelenítését, megosztását vagy az MTIP-n való elérhetővé tételét). A jelen 13.16. szakaszt és a Releváns Szakaszokat a lehető legszélesebb módon és úgy kell értelmezni, hogy azok megfeleljenek egymásnak, ellentmondás esetén azonban az irányadó rendelkezést az alábbi fontossági sorrend szerint kell meghatározni: (i) jelen 13.16. szakasz; és (ii) a Releváns Szakaszok.

Bezárás

Mindjárt kész!

A telepítési folyamat befejezéséhez kattintson a letöltött fájlra, és kövesse az utasításokat.

Letöltés indítása...
Megjegyzés: Ha a letöltés nem indul el automatikusan, kattintson ide.
Kattintson erre a fájlra az Avast telepítésének megkezdéséhez.